„Amíg tehát időnk van, tegyünk jót mindenkivel, főképpen hittestvéreinkkel”
(Gal 6,10).
Az Egri Főegyházmegye a papság és a rokonság nevében fájdalommal, de a feltámadásba vetett hittel tudatja, hogy
JÉGER KÁROLY FERENC
pápai prelátus, c. apát, tb. kanonok, érd. esperes, ny. karitászigazgató, ny. plébános
életének 90., áldozópapságának 67. évében, március 26-án a nyíregyházi Seregély István Papi Otthonban szentségekkel megerősítve elhunyt.
Paptestvérünkért a szentmisét 2023. április 5-én, szerdán 10.30 órakor a mezőkövesdi Szent László templomban mutatjuk be, majd ezt követően a helyi temetőben helyezzük sírba az örök élet reményében.
R.I.P!
Jéger Károly Kompolton született, 1933. 05. 29-én. Pappá 1956. 06. 17-én szentelték.
1956-tól 1958-ig Bélapátfalván, 1958-ban Görbeházán és Kápolnán, 1958 és 1961 között Sajószentpéteren, 1961-től 1964-ig Nyíregyházán volt káplán. 1964 és 1976 között Tiszanagyfalun, 1976-tól 1990-ig Rakamazon, 1990 és 2008 között pedig Mezőkövesden szolgált plébánosként. Közben 1994-től 2008-ig kerületi esperes és a Főegyházmegyei Karitász Központ igazgatója volt egészen nyugállományba vonulásáig.
Szolgálatát 1980-ban címzetes esperesi, 1986-ban tiszteletbeli kanonoki, 1998-ban címzetes apáti, majd 2006-ban pápai prelátusi címekkel ismerték el.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események