Elhunyt Pap József c. kanonok, c. esperes, ny. plébános

„Jézusomnak Szívén megnyugodni jó…”
(SzVU 154)

Az Egri Főegyházmegye a papság és a rokonság nevében fájdalommal, de a feltámadásba vetett hittel tudatja, hogy

PAP JÓZSEF c. kanonok, c. esperes, ny. plébános

életének 91., áldozópapságának 61. évében, 2023. február 20-án a nyíregyházi Seregély István Papi Otthonban szentségekkel megerősítve elhunyt.

Paptestvérünkért a szentmisét

2023. február 28-án, kedden 10 órakor a mezőkövesdi Jézus Szíve templomban

mutatjuk be, majd ezt követően az altemplomban helyezzük sírba az örök élet reményében.

R.I.P.


Pap József Mezőkövesden született, 1932. 09. 15-én. Pappá 1962. 06. 21-én szentelték. 1962-ben Gyöngyös-Felsővárosban volt káplán, 1962-től 1964-ig Budapesten töltötte tanulmányi szabadságát. Ezt követően 1964-ben Apcon, 1964 és 1965 között Makláron, 1965-től 1966-ig Vencsellőn, 1966 és 1967 között Bélapátfalván, 1967-ben Hevesen, 1967-től 1968-ig Törökszentmiklóson, 1968-ban Jászberényben, 1968-tól 1970-ig Miskolc-Diósgyőrben volt káplán. Első plébánosi kinevezését Tiszabezdédre kapta, ahol 1970 és 1973 között szolgált. Ezután 1973-tól 1976-ig Mátraszentimrén, 1976 és 1990 között Mezőszemerén, 1990-től 1991-ig Gyöngyöspatán, 1991 és 1992 között Tiszafüreden, 1992-től 1994-ig Karácsondon, 1994 és 1996 között Nagyrédén, végül pedig nyugdíjazásáig 1996-tól 2010-ig Mezőcsáton volt plébános, majd plébániai kormányzó.

Szolgálatát 2001-ben címzetes esperesi, 2003-ban pedig címzetes kanonoki címmel ismerték el.