Az Egri Görög Katolikus Szervezőlelkészséget Kocsis Fülöp püspök 2008 novemberében alapította, majd 2024. május elsejével parókiális rangra emelte, a nevük ettől kezdve Egri Görögkatolikus Parókia.
A közösség 2020-ban került állandó helyre, az egri Bartók téren egy családi házban alakítottak ki kápolnát, melynek címünnepe Kisboldogasszonykor van. Folyamatosan szépítik, gazdagítják az épületet, most abból az alkalomból gyűltek össze, hogy befejeződött a külső tatarozás, melynek költségeihez nagyban hozzájárult az Egri Főegyházmegye, Ternyák Csaba egri érsek.
A szent liturgiát Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök vezette, tanításában az irgalmas szamaritánus történetéről elmélkedett.
A szamáriai ember alakja Jézus Krisztus képét vetíti elénk, a bajbajutott ember pedig az egyházatyák tanítása szerint Ádámot, a bajbajutott embereket jeleníti meg. Úgy fogalmazott: ha felismerjük magunkat is a bajbajutott ember személyében, fontos az evangélium zárszavát is meghallanunk: tégy te is hasonlóképpen!
A püspök emlékeztetett Szent Pál szavaira is, aki a béke kötelékében a lélek egységére való törekvésre, türelemre és szelídségre buzdít.
Az egri görögkatolikus közösség 100-120 lelket számlál, Demkó Balázs parókus vezetésével minden vasárnap összegyűlnek a Bartók téri kápolnában szent liturgiára.
Bérczessy András
kép: Szent István Televízió - Vozáry Róbert
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események