November 3-án 10 órakor a Jászberényi Ferences Templomban rendhagyó ünnepi szentmisét mutatott be dr. Novák István főigazgató. A szentmise díszvendége Prof. Dr. Pintér Lajos, a Magyar Köztársaság tiszteletbeli veronai főkonzulja volt, aki annak idején a jászberényi ferenceseknél kezdte tanulmányait.
A szentmisén István atya megemlékezett a Nemzeti Gyásznapról, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, a szovjet csapatok bevonulásának évfordulójáról. 1956. október 23-án békés tüntetéssel kezdődő, fegyveres felkeléssel folytatódó forradalom bontakozott ki a Rákosi Mátyás nevével összefonódó kommunista diktatúra és a szovjet megszállás ellen. A forradalom a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok beavatkozása után fegyveres szabadságharccá változott. Sorsát szovjet katonai invázió pecsételte meg november 4én, négy nappal azután, hogy a Nagy Imre vezette magyar kormány kinyilvánította az ország semlegességét, és felmondta a Varsói Szerződést.
1956. november 1-én négy budapesti egyetemista érkezett Jászberénybe: Pintér Lajos, Gedai István, Liszkay Tamás, és Kosztya Lujza. Ők voltak a FISZ : azaz, Forradalmi Ifjúsági Szövetség. November 2-án még az akkori Aprítógépgyárba is bevonultak. Igazi forradalmárok voltak.
Majd 1956 után más világ következett. Pintér Lajos disszidált. Egyetemi tanulmányait már Padovában végezte, ahol 1963-ban vette át orvosi diplomáját. Szakorvosi képzettsége: általános sebész, altató orvos, fül-orr-gégész szakorvos. Továbbá hét orvosi tanulmányi kötet szerzője, hatvan tudományos igényű publikáció szerzője a sürgősségi betegellátásról, az elsősegélynyújtás javításáról.
Gedai István, aki szintén tagja volt a FISZNEK, később a Nemzeti Múzeum igazgatója lett. Ezekről a tényekről emlékezett meg István atya a szentmise folyamán. Majd ezt követően Prof. Dr. Pintér Lajos, és Gedai István jóvoltából emléktábla került a Lourdes-i Barlangba, az 1956-os „túlélés” emlékére.
Pintér úrtól azt is megtudhattuk, hogy pár nappal ezelőtt, november 1-én Veronában szintén emléktáblát állítottak, a két évvel ezelőtti sajnálatos magyar diákok és pedagógusok által elszenvedett autóbuszbaleset emlékére.
Kelemen Csilla
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események