A Jézus Mennybemenetele-templom homlokzata és ablakai újultak meg, a felújított épületet és az előtte álló keresztet Ternyák Csaba egri érsek áldotta meg november 20-án, Krisztus király vasárnapján.
Szentbeszédében a főpásztor elmondta: a vilmányi és környékbeli hívek láthatták, ahogy egyre szebb lett ez a templom, ahol Istent dicsérjük, imádkozzunk itt családjainkért, közösségeinkért, magunkért. A templomok megújulása egyúttal üzenet, a mi lelki megújulásunk üzenete, s Krisztus király ünnepén a könyörgésben is azt kérjük, hogy Istenünk a mindenség királyában újítson meg mindent.
Ez az egyházi év utolsó vasárnapja. Valami új következik, s miközben van bennünk vágyakozás az újra, félelem, aggódás is, hogy vajon mit hoz majd a következő időszak. Az is Krisztusban valósul meg, az ő újdonságát hozza, azt a békességet hozza, amit megigért nekünk, mert gazdag a mi örökségünk – hívta fel a figyelmet az érsek, hozzátéve, örökségről, hagyatékról beszél a szentírás is. Jézus amikor érezte, hogy mi vár rá, azt mondta: békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Ez különleges dolog. Az az érzésünk lehet, hogy a békének nincs értéke, sokan semmibe veszik. Mióta ő felment a mennybe, mindig van békétlenség, kisebb és nagyobb háborúk, viszálykodás az emberek, családok, közösségek között. Mind tudjuk, hogy meghalunk egyszer, arra vágyunk, hogy békesség legyen a lelkünkben – mondta az érsek, felhívva a figyelmet arra, hogy a békének még pénzben is kifejezhető értéke lehet. Ki tudja, hogy hány emberéletet menthettünk volna meg, és földi értéket, mióta Krisztus felment a mennybe – fejtette ki a gondolatot, hozzátéve, hogy most, az ukrajnai háború erőszaka is tízezernyi emberéletben és dollárszázmilliókban mérhető pusztítás.
A béke miatt fontos, hogy mi keresztények ragaszkodjunk Őhozzá, és hogy ezt a szeretetet átadjuk a gyermekeknek, a következő generációnak – mondta Ternyák érsek.
Ő azért jött, hogy megmentsen minket, és országának örökösévé tegyen bennünket. Van miért hálát adnunk az egyházi év végén, mert ő szeret bennünket és elvezet minket örök országába. Jelen vagyunk az egész az egész világon, Jézus összegyűjt bennünket és formál minket. Köszönjük királyunk, hogy szeretsz bennünket – zárta gondolatát az érsek.
A szentmise végén Zsova János plébániai kormányzó mondott köszönetet a templom felújításáért a főpásztornak, majd elmondta, hogy mi valósult meg a közelmúltban.
A templomon végzett munkálatokkal együtt a bejárat előtt álló keresztet is felújították. A beruházásra az Egri Főegyházmegye közel 3 és fél millió forintot fordított, a kormány 15 millió forintos támogatása mellett.
Vilmány 1400 lelkes település Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Vizsoly közelében, a gönci járásban.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
30 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 | 1 | 2 | 3 |