Érseki látogatás Jászapátiban

001 Köszöntik az érseket 622_1013_01-MP4_snapshot_00-00_[2023-03-23_16-21-56]

Jászapáti három katolikus oktatási intézményében tett látogatást az egri érsek március 23-án.

A vizitáció a Kisboldogasszony templomban ünnepi szentmisével kezdődött, melynek prédikációjában Ternyák Csaba érsek egyebek mellett arról beszélt, hogy Jézus áll az emberiség történetének középpontjában. „Krisztus a jövőnk” – így szól az április végi pápalátogatás mottója.

prédikáció tömeggel 622_1040_01-MP4_snapshot_00-01_[2023-03-23_16-30-22]

E mottó mentén arra biztatta a diákokat, hogy olyan jövőt tervezzenek, amelyben helye van Istennek és az egyháznak. Jézus nem a letűnt múlt, hanem a biztos jövő. Ha parancsai szerint élünk, akkor örök életünk lesz, hiszen a feltámadásban is követni fogjuk őt. A Krisztus-követésben határozott döntésre kérte a fiatalokat, ő az erősforrás, amire életünkben szükségünk van.

gyerekek hallgatják 622_1051_01-MP4_snapshot_00-00_[2023-03-23_16-31-05]

A hálaadó szentmisén a három iskola diákjai és pedagógusai mellett jelen voltak a szomszédos települések oktatási intézményeinek vezetői és a térség közéleti szereplői.

Pócs 622_1059_01-MP4_snapshot_00-00_[2023-03-23_16-31-36]

Pócs János, a térség országgyűlési képviselője felidézte a főpásztornál 10 éve tett látogatását, amikor azt kérte, hogy az egyházmegye második legnagyobb templomának felújítását támogassa. Rámutatott, hogy a fiatalok a katolikus iskola nevelésének köszönhetően életük során tudnak majd különbséget tenni érdek és érték között és remélhetőleg büszkék arra, hogy egyházi iskolában kezdték meg tanulmányaikat.

Farkas F 622_1067_01-MP4_snapshot_00-03_[2023-03-23_16-32-10]

Farkas Ferenc polgármester elmondta, hogy a kiváló oktatási, tanulási folyamat lehetőségét teremtette meg a magyar országgyűlés, amikor választási lehetőséget biztosított egyházi, állami és alapítványi fenntartásban működő intézményekben történő tanulásra. „Ennek a folyamatnak az eredményeként Jászapáti is elindult ezen az úton, és a fenntartásában lévő iskolák esetében lehetőséget biztosított az Egri Főegyházmegyével történő közoktatási megállapodás megkötésére. Természetesen megmaradt a választási lehetőség Jászapáti lakosai számára, hogy továbbra is állami fenntartású intézményekbe járassák gyermekeiket. Tíz év távlatából elmondhatjuk, hogy jó kezekbe kerültek a helyi általános és középiskolák.”

tömeg   622_1042_01-MP4_snapshot_00-01_[2023-03-23_16-30-34]

Kalmár Istvánné, a Szent Imre Katolikus Általános Iskola harmadik igazgatójaként mondott ünnepi beszédet és adott hálát az elmúlt tíz év örömeiért, eredményeiért. Elmondta, hogy a katolikus iskola nyitott mindazon családok számára, akik elfogadják a katolikus iskola szellemiségét. Olyan légkörben szeretnék nevelni a gyermekek, amely érzelmi biztonságot nyújt számkra. Jelenleg nyolc évfolyamon tíz osztályban 178 gyerek tanul, 127 alsós és 51 felsős.

külső 622_1113_01-MP4_snapshot_00-01_[2023-03-23_16-37-31]

A Szent József Katolikus Elektronikai Technikum, Gimnázium és Kollégium, Jászapáti Technikuma, Szakképző iskolája és kollégiuma képviseletében Halász Péter igazgató tekintett vissza az elmúlt évtizedre. Az elmúlt 10 évben képzési kínálatuk bővült. Technikusi, érettségi, szakmai vizsgákat szerveztek, gépészeti, faipari, kereskedelmi, vendéglátóipari, mezőgazdasági ágazatokhoz tartozó szakmákban. A keresztény értékrenden alapuló iskolában az oktatás mellett kiemelt figyelmet fordítanak a tanulók nevelésére, a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek segítésére, az egyéni problémák kezelésére. Farkasné Bessenyei Mária, a Gróf Széchenyi István Katolikus Gimnázium igazgatója köszönetet mondott az elmúlt években a településen szolgálatot teljesítő lelkipásztoroknak, amiért segítettek, hogy a gyermekek és a pedagógusok hitükben megerősödve végezzék mindennapi kötelezettségeiket, békességben és szeretetben éljék meg mindennapjaikat.

intézményben 622_1123_01-MP4_snapshot_00-00_[2023-03-23_16-38-27]

A szentmisét követően Ternyák érsek felkereste az intézményeket, ahol a gyermekek rövid műsorának kíséretében megtekintette a Teremtésvédelmi Naphoz kapcsolódó kiállíásokat. A Gróf Széchenyi István Katolikus Gimnáziumnak immár Szent II. János Pál pápa a védőszentje.

udvari 622_1082_01-MP4_snapshot_00-01_[2023-03-23_16-34-18]

A néhai szentatyára a diákok ünnepi műsorral emlékeztek, a főpásztor pedig személyes emlékeit osztotta meg a jelenlévőkkel. Az iskola könyvtárában a szent pápa életét bemutató kiállítás nyílt, melyet néhány héten keresztül a diákok is megtekinthetnek.

JPP 622_1130_01-MP4_snapshot_00-01_[2023-03-23_16-39-17]

 

Pap Ildikó

kép: Szent István Televízió - Federics Róbert, Vozáry Róbert