22 év után ismét Jászdózsán tartották a Jász Világtalálkozót. Annak idején itt hangzott el először a jász himnusz és avatták fel a jászok rekonstruált történelmi zászlóit. A program nyitószentmiséjét Ternyák Csaba egri érsek mutatta be a Szent Mihály főangyal templomban.
A Jász Világtalálkozó minden egyes alkalommal különleges öröm és egyúttal megerősítő erő abban az identitásban, amit a jászság jelent – mondta szentbeszédében a főpásztor. Hozzátette: a jászság a magyarságon belül egy olyan különleges népcsoport, ami ragaszkodik a hagyományaihoz, gyökereihez, fontosnak tartja elődei hitét. A találkozó úgy kezdődik hogy elsőként Istennel akarunk találkozni, s erre építve a többi találkozás is eredményes, sikeres lehet. Ez a hétköznapoktól az ünnepségeken át a béketárgyalásokig mindenre igaz. Ha Istennel indul, jó vége lehet.
Az érsek felidézte: ma Szűz Mária Erzsébetnél tett látogatására emlékezünk, ez is egy találkozás, Mária azért kel útra, hogy elmondja a végtelen titkot, hogy a Szentlélek erejéből gyermeket vár. Tudta, hogy nehéz dolog ez, sokan megvetik, nem értik, mi történt vele, ezért megy Erzsébethez, aki hasonló helyzetben van: gyermeket fogant Isten ígérete alapján. Ebben a különleges élethelyzetben segítik egymást, előre tekintve, tele reménnyel, örömmel.
Ferenc pápa szavait idézve a főpásztor rámutatott: a Szűzanya az, aki örömet okoz nekünk. Rá tekintve megtelik a mi szívünk is örömmel.
Az érsek kiemelte: a Jász Világtalálkozók fontos üzenete a személyes találkozás, a közösség, a közös étkezés, az együttlét. A szentmise életünk erőforrása, melyből erőt merítünk, s ez táplálja bennünk az örömet. A főpásztor úgy fogalmazott: „azt kívánom a jászoknak, hogy maradjanak hűségesek az ősöktől örökölt hithez”. Elmondta még: reméli, hogy ez példa lesz a fiataloknak, hogy megtanulják, milyen fontos a hit, a templom, a szentmise, az az Istennel való találkozás lehetősége.
A Jász Világtalálkozón hagyományőrző programokkal, bemutatókkal, koncertekkel és kiállításokkal várták a közönséget. A háromnapos rendezvény végén átadták a stafétát a XXVIII. Jász Világtalálkozónak otthont adó település, Jászjákóhalma polgármesterének.
BA
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események