Erzsébet tábor Tenken

 

Az iskolai tanév befejezését követő héten 2021. június 21-én igazi kánikulai meleggel vette kezdetét az Erzsébet tábor a tenki Szent Imre Katolikus Általános Iskolában 60 alsó tagozatos diák és 6 pedagógus részvételével.

Az első napon megnéztük a napközis Erzsébet táborozóknak kiadott, virológiai edukációs foglalkozás megvalósítását segítő videó filmet, melyből tájékozódtak a gyerekek a vírusok elleni védekezésről. A hevesi rendőrkapitányság törzszászlós munkatársa kiselőadást tartott az internet, a virtuális világ veszélyeiről. Szólt az online függőségről, internetes játékokról, mobiltelefon használatról, a nyár veszélyeiről, a kerékpáros közlekedésről.

Újrahasznosított papírt gyártottak és újrahasznosítható anyagokból játékokat készítettek  a gyermeke a hét folyamán kézműves foglalkozáson. Megismerték a batikolás technikáját. Helyi mézeskalács készítő bevezetett bennünket a mézeskalács készítés és díszítés rejtelmeibe, kézi munkáival elbűvölte a tanulókat, ők maguk is próbálkozhattak díszítéssel.

Egyik délután ellátogattunk a tenki lovas udvarba, ahol a bátrabbak kipróbálhatták a lovaglást, a többiek megismerkedtek a lóápoláshoz szükséges eszközökkel. Különböző házi állatokat (kecske, juh, szamár, gyöngytyúk, borjú) néztek és simogathattak meg élőhelyeiken a gyerekek.

Új mozgásformát a jógát próbálták ki tanulóink, mindemellett régi, hagyományos mozgásokat, játékokat, táncokat is felelevenítettünk iskolánk kertjének árnyas fái alatt.

Autóbuszos kirándulásunk alkalmával a poroszlói Ökocentrumba látogattunk el. A parkban tett séta után megnéztük a Négy évszak a Tiszán című ismeretterjesztő kisfilmet. A 3D-s szemüvegen keresztül úgy láttuk a tiszai tájat, mintha mi is részesei lennénk a jeleneteknek. Később mindez valósággá vált. A másfél órás csónakázás a nádasban vágott vízi utakon a nap fénypontja volt legtöbbünk számára. Tartalmas, élményekben gazdag kirándulásban volt részünk.

Gyalogtúrán jártuk be falunk határát, ahol a tájra jellemző növényeket és állatokat figyelhették meg gyerekeink. Találkozhattak búza, árpa, kukorica és napraforgó táblával, valamint sokféle mezei virággal. Láttak nyulat, fácánt, őzet.

Mentálhigiénés előadást tartottak iskolánkban az EFI-LEK (Hevesi Egészségfejlesztési Iroda és Lelki Egészségközpont) munkatársai négy témában. Mozgásos-játékos feladatokat végeztek a tanulók a tornateremben, az egészséges étkezésről, egészségtudatos életmódról volt szó másik helyszínen, önismereti, csapatépítő játékokkal ismerkedtek és végül az iskolai bántalmazásokról, zaklatásokról hallhattunk hasznos információkat az előadóktól.
Egy nyugdíjas tanítónőnk drámapedagógiai módszerekkel mesefeldolgozó foglalkozásokon varázsolta el a gyerekeket, minden mese egy-egy erkölcsi tanulság levonására, megfogalmazására sarkalt.

A sokféle, változatos vidám program mellett sem feledkeztünk meg a Jóistenről. Minden napot imával kezdtünk, étkezések előtt és után köszönetet mondtunk. Az utolsó előtti napot a közeli Pintér tanyán töltöttük, ahol az önfeledt fürdőzés, sportjátékok és tóparti séta közben betértünk az itt található Szent Margit kápolnába lelki feltöltődésre. Hosszú perceket töltöttünk el imával, énekléssel, majd elcsendesedéssel kerültünk közelebb Istenhez, akinek hálát adtunk, amiért egész héten velünk volt és megajándékozott óvó, védő szeretetével.

„Hála és köszönet a sok-sok jóért!”

a táboroztató pedagógusok