Füzesabonyi diákok sikere a Regionális Közlekedési Versenyen

Évek óta sikeresen szerepelnek a füzesabonyi Széchenyi István Katolikus Általános Iskola tanulói a közlekedési versenyeken.



Szeptember 11. napján – az előző évekhez hasonlóan – Makláron, az országban egyedülálló módon megrendeztük a Regionális Közlekedési Versenyt, Pest, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyei diákok részvételével. (Ez a megmérettetés sajnos 2020-ban elmaradt a koronavírus járvány miatt.) A versenyen negyedik, ötödik, hatodik, hetedik és nyolcadik osztályos tanulók vehettek részt, vagyis 5 korosztályból álltak rajthoz. A Széchenyi István Katolikus Általános Iskola diákjai 2 első és 2 második helyezéssel zárták a megmérettetést. A verseny ügyességi, szabályossági kerékpározásból és elméleti feladatok megoldásából tevődött össze. A vetélkedés végén 11 olyan fiatal hölgy és férfi kapott elismerő oklevelet a Magyar Autóklubtól, valamint csokoládét, bort és nyakba akasztható ajándékot a támogatóktól, akik heves megyei (maklári és füzesabonyi) versenyzőként az elmúlt 10 évben 10 országban képviselték Magyarországot a Nemzetközi Autóklub által szervezett Európa Bajnokságokon. A Széchenyiből ez öt egykori és egy jelenlegi diákot jelent: Szabó Szilárd, Vass Ádám, Péter Attila, Zug Gábor, Bukta Szimonetta és Németh Kata személyében. Bízom benne, hogy az elmúlt és a jelen időszak sikerei ugyanilyen elkötelezett, a közlekedés biztonságát szem előtt tartó diákokat vonzanak majd a szakkör csapatába, mint akikkel egykor és most is eredményesen együtt dolgozunk.

 

Szabó János nyugalmazott tanár, a közlekedési szakkör vezetője