Gazdasági vezetők értekezlete Egerben

06

Az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő köznevelési és szakképző intézmények gazdasági vezetői számára tartottak értekezletet március 3-án az Egri Szemináriumban.

01

A találkozó szentmisével kezdődött, melyet Dr. Dolhai Lajos, az Egri Hittudományi Főiskola rektora mutatott be. Prédikációjában az Egri Szeminárium alapítójáról, Telekessy István püspökről emlékezett meg. Mint mondta, Telekessy 1699-1715 között vezette az Egri Egyházmegyét. Az első látványos döntése az volt, hogy megalapította az Egri Szemináriumot, hogy a Trentói zsinat rendelete szerint tudományos igényességgel és főiskolai képzés formájában formálják a leendő papokat. Mindössze négy kispappal indult a szeminárium, akiket a nagy paphiány miatt egyetlen év képzést követően felszentelt. Halálának évfordulóján minden évben ünnepi szentmisén emlékeznek a szeminárium alapítójára.

04

Jézus tanítását idézve hangsúlyozta, hogy az apostolok mindent hátrahagyva követték a Megváltót, de aggodalmaskodtak a jövőjük miatt. Jézus arra biztatta őket, hogy higgyenek abban, hogy az egyház, a Krisztusban hívők közössége majd gondoskodik róluk. Ez a tanítás mindannyiunknak szól, papoknak, főpapoknak, minden tanítványnak, akik életüket Krisztus szolgálatára szentelik. Krisztus az örök élet jutalmát és a gondoskodó testvéri közösséget ígéri számunkra. A keresztény élet jutalma már itt a földön is kifizetődik, a nehézségekben is megtapasztalhatjuk Isten kegyelmét, jelenlétét.

07

A nap során számos előadás hangzott el az intézmények működésére vonatkozó aktuális változásokról.

09

Dr. Németh Zoltán, az Egyházmegyei Iskolák Főhatóságának főigazgatója elmondta, az egyházmegye nagy területe és az intézmények egyre növekvő száma miatt nagyon összehangolt munkára van szükség, hogy megvalósíthatók legyenek az intézményrendszer céljai, melyek elsődlegesen a magas színvonalú oktatás biztosítása és az intézményi működés gördülékenysége.

11

Jelenleg 57 köznevelési és szakképző intézmény működik az Egri Főegyházmegye fenntartásában.

Pap Ildikó

kép: Szent István Televízió