Gyermekek rózsafüzére Szerencsen

rőzsafff

A Szent István Rádió és Televízió 2018 óta szervez programokat az „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” kezdeményezéshez csatlakozva a főegyházmegye településein, a helyi plébániák, iskolák közreműködésével.Ebben az esztendőben Szerencsen tartották a programot, ahol egy különleges esemény keretében Ternyák Csaba egri érsek vezette az imádságot.

rózsa marosss

2024. október 18-án a szerencsi Munkás Szent József templomban több mint háromszáz gyermek gyűlt össze kísérőkkel, tanárokkal, lelkipásztorokkal a közös imádságra. Marosi Balázs káplán köszöntötte elsőként az egybegyűlteket, s ismertette a program technikai részleteit.

rózsa bb

Bérczessy András, a Szent István Rádió és Televízió igazgatója, főszerkesztője röviden ismertette a program előzményeit, s bíztatta a fiatalokat arra, hogy az ajándékul kapott egytizedes rózsafüzéreket mindennapjaikban is használják.

rózsa kertész

Kertész Ferenc tokaji plébános Carlo Acutis alakját idézte a fiatalok elé, a 15 évesen hirtelen, súlyos betegségben elhunyt hitvalló életpéldáját méltatva.

rózsa szarvas

Szarvas Péter szerencsi plébános, a program házigazdája üdvözlő beszédében a fiatalok jelenléte kapcsán Jézus Krisztus szavaira utalva úgy fogalmazott, a csillogó szemű, tiszta szívű gyermekek a mennyek országát idézik elénk, Jézus Krisztus tanítása nyomán. Megköszönte a pedagógusoknak és fiataloknak, hogy együtt imádkoznak, s kérik a Szűzanya közbenjárását.

rózsaérsek

A pénteki nap fájdalmas rózsafüzér imádságát az Egri Főegyházmegye főpásztora, Ternyák Csaba egri érsek vezette, miután megáldotta a fiatalok rózsafüzérét.

rózsa gyerek

A szerencsi iskolák és a környező települések katolikus intézményeinek diákjai közreműködésével  fordultak a Szűzanyához  a jelenlévők, s azok, akik a Szent István Rádió, illetve a Szent István Televízió Youtube-csatornáján a közvetítésen keresztül bekapcsolódtak.

rózsatömeg22

Az imádsághoz kapcsolódó zenei szolgálatot a helyi katolikus intézmények diákjai adták, Gaszperné Tilman Edina igazgató és munkatársai irányításával.

rózsatömeg3

Az imádságon részt vettek a társadalmi élet, a helyi közösségek vezetői, köztük Koncz Zsófia, a térség országgyűlési képviselője.Szarvas Péter szerencsi plébános, a program házigazdája az imádság végén tudatta, 2025-ben Törökszentmiklóson tartják a programot.

Az imádságot a Szent István Rádió és a Szent István Televízió Youtube-csatornája közvetítette élő adásban.

 

ba

kép: Szent István Televízió – Vozáry Róbert