avagy „Legyél a BÉKE követe!” versmondó verseny Miskolcon
Irodalmi körünk, a miskolci Versbarátok köre, egy évvel ezelőtt bátor „vállalkozásba” kezdett. Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódóan „Eucharisztia” témakörben, Kárpát-medencei versmondó versenyt rendeztünk 10-18 éves korosztályú gyermekeknek. A verseny megszervezéséhez lelki és szervezési támogatást kaptunk Zsuffa Tündétől a NEK kommunikációs igazgatójától és Dragonits Máriától az Ars Sacra Alapítvány elnökétől, bíztatásuk nélkül nem valósult volna meg a sikeres rendezvény. Elhatároztuk, hogy ameddig erőnk és időnk engedi minden évben meghirdetünk egy versmondó versenyt hittel élő gyermekek, fiatalok részére, hogy ezzel sem hagyjuk kialudni azt a lángot, amit a tavalyi világrendezvény fellobbantott.
Így az idén is belevágtunk a szervezésbe, kisebb léptékkel, de felölelve Miskolc és környékének iskolásait. Legjobban attól tartottunk, hogy nem lesz elég jelentkező. Sokan értetlenkedve fogadták lelkesedésünket, nem hittek benne, hogy igenis vannak a mai világban is olyan fiatalok, akik szeretik a verseket, hisznek az igazban, a jóban, a szépben, s mindenekelőtt Istenben.
„Ha a cél nemes, a Szentlélek segít majd!” Dragonits Márta szavai tartották bennem a lelket. Éreztem, hogy tenni kellene a fiatalokért, jó lenne, ha a jelen történelmi helyzetben zajló traumatikus eseményeket fel tudnák dolgozni és hogy a költeményeken keresztül talán még a borús közhangulatból kivezető utat is megtalálhatnák, hiszen az idei verseny témájának a Békét jelöltük meg. A „kötelezőnek” szánt mű sem volt véletlen, hiszen aki megismerkedik Pál apostol gyönyörű Szeretethimnuszával, már nem megy el útravaló és útmutatás nélkül.
Június elején hirdettük meg a versenyt, a határidő szeptember második fele volt. Sokáig nem jelentkezett senki, aztán szeptember 4-én megtörte valaki a feszült várakozás csendjét, aztán még egy és még egy, és még egy…
80 éves barátnőmmel, végig jártunk néhány iskolát, hogy nyomatékosítsuk a már megelőzően közzétett meghívást a versmondó versenyünkre. Szeretettel meghallgattak bennünket és segítségükről biztosítottak. A kegyelem működött! - az utolsó napokban gombamód szaporodott a jelentkezők száma, ami a határidőre 61 fővel zárult.
Az elődöntő napján nemcsak a megmérettetésre készülők, de kis csapatunk is lázban égett. A párhuzamosan felálló két zsűri tagjai, Asztalos Julianna, Ötvös Éva, Enyedi Gabriella, Seresné Horváth Zsuzsanna, Nagy Gábor és a verseny moderátora Farkas Erzsébet, a Szent István Rádió szerkesztő -riportere, a túlbiztosítás miatt háromféleképpen elkészített nevezői listából és értékelő lapokból próbált kiigazodni, végül sikerrel.
A CÖF miskolci szervezetének jóvoltából a Tudomány és Technika Házának előadótermében gyűltünk össze, gyermekek, kísérők és szervezők.
„Gondoljunk a mellettünk ülő társainkra, akik szemlátomást még jobban izgulnak, mint mi és fél percig, lehunyt szemmel próbáljunk egy kis erőt átadni nekik!” - hallatszott az útmutatás és a közel hatvan gyermek néma csendben megtette ezt!
„A BÉKE itt kezdődik. … Isten hozott.” - törte meg a hallgatást Reményik Sándor idézete.
Közel négy órán keresztül hallgattuk a kis előadók szavalatait. Jó volt megélni, hogy nemcsak a zsűri, a szervezők, hanem a gyerekek és kísérőik is kíváncsiak voltak egymás előadására. Jó hangulatban, szép versek közepette, szeretetteljes beszélgetésekkel telt el a délután. Felejthetetlen élmény volt a gyermekekkel együtt izgulni, vigasztalni, dicsérni őket, beszélgetni velük és hozzátartozóikkal.
A résztvevők kis ajándék kíséretében Emléklapot kaptak, s reménykedve tértek haza a zsűri igazságos ítéletében bízva, melyről e-mailben értesítik őket. A döntés nem volt egyszerű, de az összesített pontszámok alapján kialakult a sorrend, az első húsz fő a versmondó verseny döntőjében mérheti össze tudását. Erre a megmérettetésre október 29-én a MAB Székházban kerül sor. A zsűri Kubik Anna színművésznő elnökletével fog felállni, a rendezvény védnöke Juhász Ferenc, pasztorális helynök, a Mindszenti templom plébánosa, fővédnöke és előadója Fábry Kornél atya lesz!
Bízom benne, hogy ezzel a versennyel minden induló több lett, gazdagodott, részben azzal, hogy a témával foglalkozott, a versek által közelebb jutott annak felismeréséhez, hogy mit jelent nekünk, a mi életünkben a béke, hogy érdemes küzdeni azért, hogy ez megvalósuljon és hogy ezáltal gazdagabb, szebb, nyugodtabb lenne a világ.
Gazdagodtunk mi, szervezők is, s a kezdeti nehézségekre visszagondolva, majd a lelkes, kipirult arcokat és előadásokat felidézve megállapítottuk: lehetetlen nincsen, ha a Szentlélek működik!
dr.Hortai Rita szervező, a Versbarátok körének vezetője és
Seresné Horváth Zsuzsanna, önkormányzati - egyházügyi referens
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események