Szeptember 11-én, ünnepi szentmisén adtak hálát a Mustármag vezetőképzőt elvégző fiatalok és az Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lekigyakorlat önkéntesei. A vezetőképző résztvevői a szentmise keretében okleveleiket is átvehették.
A szentmise elején Vízi János atya mondott köszöntőt és osztotta meg a jelenlévőkkel lelkesítő gondolatait.
A prédikációban Csizmadia István atya hitünk továbbadására, evangelizációra, egyházközségeink fiataljainak megszólítására és motiválására buzdította megjelent fiatalokat. Az oklevelek átadására a mise záró áldása előtt került sor.
A szentmisén a Thomas and the Believers zenekar végezte a zenei szolgálatot.
"Méltó lezárása volt ez az elmúlt egy évünknek, melyben sokat tanulhattunk Istenről, az egyházról, egymásról és önmagunkról is. Hálás szívvel fogunk visszagondolni az együtt töltött 9 hétvégére, az Egerszalóki ifjúsági találkozóra és az közösen töltött percekre" - írta Kovács Letícia.
A szentmise után csoportkép készült, majd a vezetőképzős fiatalaok közös agapén vettek részt, míg a szalóki önkéntsek a főplébánia közösségi termében értkelték az idei találkozót és kezdték el tervezni a jövő évi programot.
Szöveg: Kovács Letícia
Kép: Balogh Ferenc (További fotók IDE KATTINTVA.)
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események