"hálát adunk Istennek ajándékaiért" - év végi hálaadás Egerben

Hálaadó szentmisét mutatott be Ternyák Csaba egri érsek 2024. december 31-én a bazilikában.

02

Az évet bezáró előesti szentmisében a Boldogságos Szűz Máriát, mint Isten anyját ünnepeljük, akinek oltalmába helyeztük az óévet, s  és akinek a segítségét kérjük az új esztendőben is – mondta szentbeszédében az érsek. Ez visszatekintés, a hálaadás ünnepe, hálát adunk az időért, amit Istentől feladatként és lehetőségként kaptunk. Fogyó éveink és napjaink tudatában egyre inkább ajándékként éljük meg az órákat, napokat, éveket, amiket kapunk és igyekszünk felhasználni arra, hogy egyre jobban megismerjük Őt és elmélyítsük a vele kötött barátságunkat.

07

A szentleckében halottuk, hogy „amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát”. Az idők teljessége azt jelenti, hogy a földi idő találkozik az Isten jelenével, amikor Szent Fia által belép a mi időnkbe. Ez időszámításunk kezdete, kegyelmi idő, melyben megéljük az Isten kegyelmében való előrehaladásunkat is. A főpásztor rámutatott: egyházunk arra tanít bennünket, hogy az esztendőt, miként napjainkat is, lelkiismeretvizsgálattal zárjuk, újra végiggondoljuk, ami történt és hálát adjunk. 

05

Az Egri Főegyházmegye nagy közössége számára ez az együttlét a hálaadás, számvetés ideje. „Mindenekelőtt szeretnék hálát adni a papszentelés nagy kegyelméért, hogy hét új pappal és három diakónussal ajándékozta meg egyházunkat az Úr. Istennek legyen hála értük, ugyanakkor hálát kell adnunk azért a három paptestvérünkért is, akik aktív papok, plébánosok voltak, és akik december során eltávoztak tőlünk.” Az érsek arra kérte a híveket, imádkozzanak a hivatásokért, mert nagy szükség van új papokra, hiszen a plébániai feladatokon túl a missziós tevékenység is a szolgálat része, amit a növekvő számú katolikus iskolák kapcsán vállalt az egyház. Sok év után újra lehetőség nyílt a szülők szándéka szerint is az új iskolák nyitására, s az egyházmegyei fenntartásba került Eszterházy Károly Katolikus Egyetem mellett új óvodák nyílnak, épülnek.

03

Az érsek méltatta a világi munkatársak szolgálatát,  a  nővérek, hitoktatók,  pedagógusok , az egyház érdekében, a közösségünk érdekében végzett tevékenységét az oktatás és nevelés területén. A főpásztor a főszékesegyház ünnepén tartott egyházmegyei találkozóról, a bazilika felújításáról is szólt, s elmondta, vannak még hátra munkálatok, a bazilika akadálymentesítésének tervei elkészültek, a régészeti kutatásokat azonban az időjárás hátráltatja.

06

Ternyák Csaba egri érsek megemlékezett elődjéről, a hat évvel ezelőtt elhunyt Seregély István érsekről, aki hűséges pásztora volt Isten egri nyájának, s számos területen szolgálta az egyházat. Tizenöt éven keresztül, három cikluson keresztül ő volt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, s az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának alelnöke is volt egy ideig. „Számos templomot épített a rendszerváltozás után, amikor sok városban, amelyek a szocializmus ideje alatt nőttek meg, nem volt templom. Gondja volt arra, hogy a híveinknek ezekben a városokban is méltó temploma legyen, ahol Istent dicsérhetik. Hálával emlékezzünk az ő szolgálatára. Megalapította a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet, a Szent István Rádiót, számos iskolát, nevelési intézményt. Az Úr legyen végső jutalma fáradhatatlan munkásságáért.”  A főpásztor megemlékezett a két évvel ezelőtt ugyancsak december 31-én hunyt el Joseph Ratzingerről, XVI. Benedek pápáról, aki a múlt század legnagyobb katolikus teológusa, a II. Vatikáni Zsinat szakértője, Szent II. János Pál pápa barátja, munkatársa és utóda volt a pápai szolgálatban.

01 

Tanítása végén az érsek úgy fogalmazott: hálát adunk Istennek ajándékaiért, s kérjük, hogy áldja meg a jövő évben is jószándékú kezdeményezésinket. Kérjük a Boldogságos Szűz Máriát, Isten anyját, aki a világnak az Üdvözítőt adta. Segítsen bennünket, álljon mellettünk, hogy oltalma alatt nyitott szívvel élhessünk, mint Isten fogadott gyermekei!

 

Bérczessy András

kép: Szent István Televízió - Federics Róbert