Az Isten azt szeretné ha nem keményszívűen hanem befogadóan hallgatnánk az ő szavát hogy, újjáalkothasson minket, hogy megváltozzon életünk. Ezért olyan csodálatos minden évben a nagyböjt, mert ekkor új lelkesedéssel megújíthatjuk keresztény életünket, bűnbánatot tarthatunk és újból megtérhetünk – fogalmazott hamvazószerdán Ternyák Csaba érsek az egri bazilikában.
Elmondta: a Nagyböjt kedvező időszak arra, hogy ilyenkor intenzívebbé tegyük lelki életünket azoknak az eszközöknek a segítségével, amiket az Egyház felkínál nekünk: a böjt, az imádság és az alamizsnálkodás által. És mindennek az alapja az Isten igéje, amelyet minden liturgiában felolvasunk, s amely üzen nekünk, s alkalmazhatjuk konkrét élethelyzetünkre. S ha figyelünk rá, az Úr igéje lámpás lesz, hogy el ne tévedjünk, hogy ne járjunk sötétségben, s ne botoljunk el a hozzá vezető úton.
A hamuval való megkenés akár szomorúvá is tehet minket hiszen a halálról szól. Isten igéjét hallgatva azonban tudjuk hogy nem sötétségben járunk. Jézus útja a halálból a feltámadásba vezetett. Ezért a hamuval való meghintés a mi feltámadásunkra is emlékeztet bennünket. Ez a hit adjon mindenki számára erőt a nagyböjti időszakban – fogalmazott a főpásztor.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események