(A képre kattintva galéria nyílik!)
2024. június 12-én tartották az Egri Főegyházmegye tanévzáró Te Deumát a közelmúltban egybenyitott, teljes belső díszében pompázó bazilikában.
Lóczi Tamás, az Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság elnöke köszöntötte a jelenlévőket, a főpásztort, a pedagógusokat, a katolikus közoktatási intézmények kitüntetett diákjait, akik ebben a tanévben munkájukkal, szolgálatukkal kiérdemelték, hogy példaképpen állítják őket társaik elé.
Az elnök felkérte Ternyák Csaba egri érseket a szentmise bemutatására.
A főpásztor szentbeszédében a szentmise, az oltár szerepéről elmélkedett, s köszöntötte a kiváló teljesítményt nyújtó diákokat.
Ternyák Csaba egri érsek homíliájának szövegét az alábbiakban teljes terjedelmében közreadjuk.
„Főtisztelendő Paptestvérek, Tisztelt Igazgató Hölgyek és Urak, Tisztelt Pedagógusok! Kedves Diákok!
„Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Jézus az utolsó vacsora asztalánál adta ezt a parancsot apostolainak. Az átváltoztatás szavai azóta a világ szinte minden nyelvén nap mint nap sok felszentelt pap szájából elhangzanak, akik Jézus parancsának hűségesen engedelmeskednek, amikor szentmisét mutatnak be. A mai evangélium lélekben elvezet bennünket az utolsó vacsora termébe. A jelenlévő paptestvérekkel együtt rövidesen megismételjük Jézus szavait a kenyér és a bor felett: „Ez az én testem, amely értetek adatik. Ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé.” Az átváltoztatás szavai után a kenyér Krisztus teste, a bor Krisztus vére lesz. Ez az átváltozás hitünk misztériumának foglalata, szent titka. Mindez az oltár asztalánál történik. Ma ennél az új oltárnál, amelyet ebben a szentmisében fogok felszentelni. Ez a szentmise az első, amelyet ennél az oltárnál bemutatunk.
Az oltár mögött központi helyen láthatunk egy magas széket. A rajta látható címer jelzi, hogy ez a püspök széke, vagy katedrája. Emiatt a szék miatt nevezzük a püspöki templomokat székesegyháznak vagy katedrálisnak.
Az én szívem is örömmel és nagy hálával van tele Isten iránt, hogy megadta ezt a mai napot. Istennek legyen hála, az embereknek pedig köszönet. Nagyon sokan dolgoztak, dolgoztunk együtt azért, hogy közel öt év felújítás után erre ma sor kerülhessen. A régi oltárt a felújítás során le kellett bontani, visszaállítására pedig nem volt lehetőség. A szentelés során Szent Magnusnak és Severusnak ugyanazokat az ereklyéit fogom elhelyezni az új oltárban, amelyeket 1968-ban elődöm Brezanóczy Pál érsek úr helyezett el. Az új oltár és ambó mind anyagában, mind stílusában illeszkedik ahhoz a gyönyörű szószékhez, amelyik szintén a Brač szigetéről való márványból készült. Az anyagnak és a formának ez az egysége szépen kifejezésre juttatja, hogy a szentmisében Isten nem csak az Eucharisztia asztaláról, hanem igéjének asztaláról is táplál minket.
A templomot az oltár teszi templommá, amely minden templom központja. Nélküle a templom csak egy imaház lenne. Ez ugyanis az a hely, ahol a szent cselekmény történik, amikor Jézus Krisztus keresztáldozata jelenvalóvá válik a szentmisében. Az oltár magát Krisztus szimbolizálja. Ha bármelyik templom oltárára nézünk Jézus Krisztus és az ő áldozata jut eszünkbe. Erről tanít a húsvéti szentmise prefáció imádsága amikor így vall a feltámadt Krisztusról: „Ő lett a főpap, az oltár és az áldozati bárány”. Igen, Ő az Isten báránya, akit bűneinkért megöltek, de Isten megigazulásunkért feltámasztott és jobbjára ültetett, hogy helyet készítsen nekünk örök országában.
Kedves Diákok! Azért jöttünk ma össze az Egri Főegyházmegye minden szegletéből, hogy hálát adjunk Istennek az elmúlt tanévért. Itt vagytok minden egyházmegyei fenntartású intézményünkből és tagintézményünkből ugyanúgy, mint az egyházmegyénk területén működő más katolikus egyházi fenntartók iskoláinak diákjai összesen közel 100 iskolából. Büszkék vagyunk rátok, akik tanulmányokban, hűségben, templomi szolgálatban, vagy éppen a sport területén kiemelkedőek vagytok. Szívből gratulálok sikereitekhez és köszönöm nektek és tanáraitoknak a sok munkát. A mai szentmise után oklevelet és ajándékot fogok átnyújtani nektek köszönetem jeleként. Hálásan köszönöm azoknak a paptestvérek a szolgálatát is, akik ezekben az iskolákban a lelki vezetést biztosítják. Ma adjunk hálát Istennek és mondjunk köszönetet mindazoknak, akik kiemelkedő együtt munkájukkal nemcsak intézményükre hoztak dicsőséget, hanem egyházunknak is büszkeségei és hozzájárulnak hazánk felemelkedéséhez is.
Kedves Diákok!
Erősítsen meg benneteket ez a mai ünnep Urunk Jézus Krisztus iránti elkötelezettségetekben, hozzá való hűségetekben. Gyakran találkozzatok vele az iskolakápolnában, és otthoni egyházközségetek templomában is.
Főszékesegyházunknak, az egri bazilikánk homlokzatán olvasható latin nyelvű felirat nem csak ebbe a templomba hív bennünket, hiszen ő otthon van minden templomban, amelynek oltárán megújul a keresztáldozat: Venite adoremus Dominum! – ami annyit tesz: „Jöjjetek, imádjuk az Urat!” Imádjuk őt a szentmisében, imádjuk a csendes szentségimádáson, imádjuk egy egyszerű templomlátogatás során, amikor néhány csendes percet találunk az imádságra, és kérjük őt, hogy alakítson bennünket napról napra saját képére és hasonlatosságára.
Az az átváltozás, ami minden szentmisében az oltáron megtörténik egyben emlékeztet bennünket arra az átváltozásra, amely bennünk is végbemegy a hit által, amely nem egy pillanat alatt, mint a szentmisében, hanem egész életünk folyamán formál és alakít bennünket. Helyezzük életünket Jézus kezébe és kérjük tőle, hogy miként a kenyeret és a bort, bennünket is változtasson át, tegyen egyre hűségesebb, egyre bátrabb, hozzá egyre inkább ragaszkodó tanítványokká. Amen!”
A Hitvallást követően a főpásztor elhelyezte az új oltárban Szent Magnus és Severus ereklyéit, majd megáldotta és Jézus Krisztus öt szent sebének jeléül középütt és az oltár négy sarkán krizmával megkente az oltárt, melyet a tömjén égetését követően az asszisztencia feldíszített.
A szentmise végén Ternyák Csaba egri érsek ünnepélyesen lezárta az Egri Főegyházmegye iskoláinak 2023-24-es tanévét, s meghirdette a jövő tanév mottóját: „Jöjjetek, imádjuk az Urat”.
A főpásztor hangsúlyozta, a világegyház 2025-ös szentévének mottója is – „a remény zarándokai” – legyen útmutatás számunkra.
A szentmisét követően adta át Ternyák Csaba egri érsek a katolikus köznevelési és szakképző intézmények kiemelkedő tanulmányi eredményt felmutató, példamutató magatartást tanúsító diákjainak és közösségeinek az elismerő okleveleket.
A főpásztor örömének adott hangot, hogy ilyen nagyszámú kiválóság van az intézményekben, s velük együtt sokan eljöttek, mert büszkék ezekre a diákokra. Hozzátette, reméli, hogy a nyári pihenést is hasznosan, örömmel töltik a fiatalok, s szemük előtt lesz nyáron is, hogy a templomok nyitva vannak, s az Úr mindig várja őket.
A kitüntetettek névsora:
INTÉZMÉNY |
Kitüntetett |
Adácsi Szent Jakab Katolikus Általános Iskola és Sportiskola |
Medve Liliána |
Boldog Brenner János Katolikus Általános Iskola Apc |
Molnár Zalán és Tóth Benett |
Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola és Óvoda Balaton |
Kormos Bianka Vanda |
Szent Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda Bánréve |
Juhász Botond |
Szent György Katolikus Általános Iskola és Óvoda Borsodszentgyörgy |
Dúl Marietta |
Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum, Kollégium Eger |
Szepesi Marcell |
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda és AMI. Eger |
Hittanos csoport |
Érseki Szent József Kollégium Eger |
Juhász Zétény Fábián |
Szent László Katolikus Általános Iskola és AMI Encs |
Művészeti csoport |
Orczy Anna Katolikus Általános Iskola, Óvoda Fegyvernek |
Korpás Nóra |
Felsőzsolcai Szent István Katolikus Általános Iskola |
Hittanos csoport |
Széchenyi István Katolikus Általános Iskola Füzesabony |
leány kézilabda csapat |
II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola, AMI, Óvoda, Gyöngyös |
Füleki Barnabás |
Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Technikum, Gimnázium, Kollégium, Gyöngyös |
Szajcz Viktória |
Gyöngyössolymosi Nagy Gyula Általános Iskola és AMI |
Kocsis Borbála |
Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda Hangony |
Gáspár Máté |
Mátyás Király Katolikus Általános Iskola és Óvoda Hernádkak |
Kiss Brendon |
Szent Gellért Általános Iskola Heves |
Papp Virág Anna, Somodi Gréta, Góbor Hanna |
Szent György Katolikus Óvoda Általános Iskola és AMI Jászalsószentgyörgy |
Kátai Péter |
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Gimnázium |
A 10.a. osztály |
Jászapáti Szent Imre Katolikus Általános Iskola |
Rácz Krisztián |
Jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Óvoda, Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium |
Tölgyesi Tamara Evelin |
Szent József Katolikus Elektronikai Technikum, Gimn. és Koll. Jászberény |
Sas Dávid, Szabó Balázs, Kiss Anna Regina |
IV. Béla Ái, és AMI Jászfényszaru |
Ács Veronika, Vaskó Zsófia, Vidák Krisztofer néptáncos páros |
Gönczy Pál Katolikus Általános Iskola Karácsond |
Iskola énekkara |
Györffy István Ái. Karcag |
Burján Hanna, Márki Flóra |
Káli Gárdonyi Géza K. Ált. Isk. |
Balogh Barnabás |
Szent Imre Á. I. és Liliom Óvoda Kenderes |
Iskolaújság szerkesztői Bende Henrietta Nagy Jázmin |
Szent II. János Pál Katolikus Általános Iskola Köröm |
Budai Milán Dániel |
Mezőkövesdi Széchenyi István K. Technikum, Szakképző Iskola |
Csáji Leila, Gál Bianka |
Szent István K. Ált. Isk. Mezőkövesd |
Koós Máté, Sipeki Gábor |
Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola Mezőnyárád |
Balogh Dalma |
Bársony János Róma Katolikus Általános Iskola Miskolc |
Kőrössy Áron László |
Diósgyőri Szt Ferenc R. K. Ált. Isk. Miskolc |
Kerékgyártó Angéla Mária |
Fráter György K. Gimn. és Koll. Miskolc |
Bajcsev-Dancsó Damján, Fráter Schola Viridis (kisgimnazista kórus) |
Gárdonyi Géza K. Ált. Isk. és Óvoda Miskolc |
Kerekes Blanka |
Szent Imre R. K. Ált. Isk., és Óvoda Miskolc |
Tóth Zsombor |
Vörösmarty Mihály K. Ált. Isk. és Óv. Miskolc |
Varga Flóra |
Petrovay György K. Ált. Isk., AMI, Óvoda Nagykörű |
Poliéder csoport |
II. János Pál K. Ált. Isk.és Óvoda Ózd |
István Rebeka |
Széchenyi István K. Technikum és Gimnázium Ózd |
Zay Dalma, Emerald Hill zenekar |
Fráter György K. Ált. Isk. és AMI Sajólád |
Ministráns csoport |
Szent Erzsébet K. Ált. Isk. Sárospatak |
Braun Sára |
Szent István K. Technikum és Gimnázium Sátoraljaujhely |
Kósa Norbert Balázs |
Árpád-házi Szent Margit K. Ált. Iskola és Óvoda |
Fehér Kincső |
Bocskai István K. Gimn. és Technikum Szerencs |
Vojtkó Fruzsina, Four English Talents |
Bolyai János K. Ált. Isk. Szerencs |
Gaszper Anna Márta |
Szent Márton Katolikus Gimnázium és ÁI. Szikszó |
Nánási Bence Márk, iskolai futsal csapat |
Assisi Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola Szögliget |
Molnár Zsófia |
Szent Imre K. Ált. Isk. Tenk |
Molnár Ferenc Bence |
Szent Imre K. Ált. Isk. és Háromkirályok Óv. Tiszafüred |
Ujvári Enikő, Török Fanni |
Tiszaújvárosi Szent István K. Ált. Isk. |
Jávorszki Tamás László |
Bercsényi Miklós K. Gimn. és Koll., Ált. Isk., Óvoda Törökszentmiklós |
Kenyeres Zoltán Dávid |
Vámosgyörki Visontai Kovách László K. Ált. Isk. |
Bozsik Bence |
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyarkoló Ált. Isk. |
Kovács-Tesléry Luca, Nagy Veronika, Szabó Benedek |
Szent Orsolya Bencés Iskolaközpont Kollégiuma Eger |
Rádiós szakkör |
Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium Eger |
Faludi Mátyás Lajos |
Gyöngyösi Kolping Szakképző Iskola |
Horváth Norbert |
Szent Pál Marista Általános Iskola Karcag |
Seres Máté |
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium Kazincbarcika |
Spirkó Balázs, Zupkó Viktor |
Máltai Óvoda és Általános Iskola Tarnabod |
Horváth Mirjam Kamilla |
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Technikum Gyöngyös |
Oravecz Laura |
Kelemen Didák Fiúkollégium Miskolc |
Judo Sportkör Isóczki Bence, Zachar Ábel István |
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda - Miskollc |
Jezsuita Gimnázium Kollégiumának XAVÉR Zenekara |
Miskolci Kolping Katolikus Technikum |
Molnár Félix |
Szendrői Óvoda |
|
Bérczessy András
kép: Lénárt Márton
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események