2020-ban kezdődött az egri főszékesegyház felújítása. Legutóbb a XX. század elején történt ilyen nagymértékű beavatkozás, mely hat éven át tartott. Az épület teljes külső és belső rekonstrukciójával együtt környezete is megszépül, körmeneti út épül, s a főbejárat előtti lépcsősort is átalakítják.
Január 12-én emelték helyére a déli mellékoltár képét, Adeodato Malatesta alkotását, mely Krisztus megkeresztelkedését ábrázolja.
Egy héttel később, január 19-én a Michelangelo Grigoletti készítette olajkép is a helyére került, A velencei mester oltárképe Mihály arkangyalt ábrázolja, amit legyőzi a bukott angyalt, Lucifert.
A munkálatokat Ternyák Csaba egri érsek is folyamatosaan nyomon követi, ezúttal is jelen volt a kép beemelésénél.
Számos alkalommal vetődik fel a kérdés, hogy mikorra készül el a teljes beruházás. Erre a választ a főpásztor Újévi körlevelében találhatjuk meg:
„Az idei év nagy örömet tartogat számunkra azzal, hogy Isten segítségével befejeződik az Egri Bazilika közel öt éven át tartó teljes körű felújítása. Amikor főszékesegyházunkra rásütnek reggel a nap sugarai, homlokzatán az arany felirat ragyogva hirdeti: „Venite adoremus Dominum” – A megújult Egri Bazilika ünneplésére szeretettel hívom főegyházmegyénk papságát, hitoktatóinkat, pedagógusainkat, fiataljainkat, és mindazokat, akik szeretnének bekapcsolódni a hálaadásba. A homlokzaton olvasható felirattal hívok mindenkit: „JÖJJETEK IMÁDJUK AZ URAT”. Kérem, hogy 2024. szeptember 28-án, aki teheti, vegyen részt nagy egyházmegyei ünnepünkön, amely legyen lelki megújulásunk különleges alkalma.”
Az oltárképek beemeléséről a Szent István Televízió felvételei itt érhetők el:
Bérczessy András
Kép: Szent István Televízió - Vozáry Róbert
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
30 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 | 1 | 2 | 3 |