Hittanverseny volt az Andrássyban

2021. november 26-án, pénteken rendezték meg az egri Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum Gimnázium és Kollégiumban az Egri Főegyházmegye katolikus általános iskoláinak felső tagozatos diákjai számára a „Krisztus a szegletkő, Péter a szikla” című online hittanversenyt. A verseny témája a pápaság történetét és néhány, a 20. században élt, jelentős pápa pontifikátusát dolgozta fel. A háromfős csapatoknak előzetesen egy kisfilmet és egy képet kellett készíteni a témában, majd online egy tesztet kellett megoldani. Nagy örömmel töltötte el a szervezőket, hogy 23 iskola nevezett a versenyre, melyek csapatai szoros versenyben mérték össze tudásukat.

A szervezők köszönik a felkészítő tanárok munkáját és a diákok színvonalas felkészülését! A nyerteseknek és minden résztvevőnek szeretettel gratulálnak, áldott karácsonyt és boldog újesztendőt kívánnak!

A verseny eredménye a következő lett:

  1. Kál - Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola (Szendreyné Miskolczi Mária - Balogh Nóra, Borbély Emma, Morvai Katalin)
  2. Szerencs - Bolyai János Katolikus Általános Iskola (Boros István, Lakatos Marianna - Gaszper Anna Márta, Szabó Lilla,Tóth Zsófia)
  3. Kenderes – Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Liliom Óvoda (Csörögi Gábor - Gaszparjan Rúben, Szabó Lili, Jelen Jázmin),
    Nagykörű -  Petrovay György Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda (Zsigmond Marianna - Balázs Domokos,  Gregor Péter, Onódi Richárd),
    Sárospatak - Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola (Timkó Mónika - Albók Luca, Bacsó Bianka, Koleszár Teodóra)
  4. Füzesabony
  5. Jászapáti, Mezőnyárád, Miskolc-Fráter, Sajólád-Fráter
  6. Jászalsószentgyörgy, Adács
  7. Karácsond, Diósgyőr, Vámosgyörk
  8. Tenk
  9. Eger, Törökszentmiklós
  10. Gyöngyös
  11. Balaton
  12. Szerencs-Bocskai
  13. Ózd
  14. Tibolddaróc

A tavalyi és idei online feladatokat újra elérhetővé tették a Redmenta felületen, de pdf formátumban is elküldték az iskoláknak a megoldókulcscsal együtt. Az első három helyezett az ajándékokat az iskolában átveheti, vagy kérésre postázzák.