Hosszú idő után ismét lelki-szakmai napot tartott a szerkesztőség

A járványhelyzet miatti hosszú kihagyás után ismét tartott lelki-szakamai napot a Szent István Rádió és Televízió szerkesztősége 2021. szeptember 28-án. Korábban Eger plébániáit látogatták végig a közösség tagjai, hogy megismerjék egy-egy templom életét, történetét, plébánosát. Ezúttal Felsőtárkányban tartották a programot, ahol nemrég felújított a Bűnbánó Szent Mária Magdolna templomban mutatott be szentmisét Szarvas István atya, a szerkesztőséget működtető alapítvány elnöke és Czibere Zsolt plébániai kormányzó.

Szentbeszédében Szarvas atya felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt időszakban rendre érik támadások, igaztalan vádak az egyházat a politika részéről, s várható, hogy a folytatódó választási küzdelemben ez tovább fog fokozódni. Jó példa volt erre a közelmúltban a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus és Ferenc pápa látogatása körüli hangulatkeltés. A keresztény médiamunkásoknak ebben a helyzetben is felelősséggel kell megélniük hivatásukat – mutatott rá.

A szentmise után a teljes körűen felújított plébániaépület közösségi termében folytatódott a program. A házigazda Czibere Zsolt atya bemutatta a rábízott felnémeti, szarvaskői és felsőtárkányi egyházközségeket. A plébániai kormányzó szólt még a lelkipásztori feladatok aktuális kihívásairól, a közösségépítés sajátosságairól.

Bérczessy András

kép: Birincsik Márton