A nagyböjti időszakban kihívások elé állítottuk tanulóinkat, különböző programok segítségével igyekeztünk megkönnyíteni számukra húsvét misztériumának megértését, befogadását.
Megvizsgáltuk, mennyire figyelnek a környezetükre, osztálytermük tisztaságára, esztétikájára, jócselekedeteikért matricákat gyűjthettek tanáraiktól, figyeltük a reggeli késéseket, húsvéti totó keretében pontokra válthatták ismereteiket az ünnep legfontosabb tudnivalóiról, és az utolsó héten akár egy napra, vagy akár egész hétre lemondhattak mobiltelefonjaik használatáról. Egyéni játékot is hirdettünk, két napon keresztül pecsétkeresés zajlott, különböző rejtvények megfejtésével gyűjthettek húsvéti motívumos nyomdákat. Nem feledkeztünk el a Teremtésvédelmi Napról sem, a Bolyki templom kertjét készítettük elő az ünnepre. Minden osztályunk részt vett a kihívásban, egyesek a matricák gyűjtésében, mások a mobiltelefonok leadásában voltak ügyesebbek. Mi, oktatók pedig büszkék voltunk minden héten! Közben megemlékeztünk Szent Patrik ünnepéről is, amely egyfajta multikulturalitással színesítette a gyerekek tudástárát. Iskolalelkészünk régi terve is megvalósult, intézményünk különböző pontjain elkészítettük a keresztút egyes állomásait. Minden diákunk Szőke Gábor atya és a hitoktatók vezetésével végigjárta Jézus szenvedésének stációit. Felemelő érzés volt látni, hogy a tanulók megértik és átérzik, Jézus mit tett értünk! Az iskolai nagyböjti időszakot a tavaszi szünet előtt oktatói lelkigyakorlattal, majd utána szentmisével zártuk. Bízunk benne, hogy ebben az évben is sikerült Urunk feltámadásának ünnepére, a húsvétra készülést olyan értékekkel megtölteni, amelyekre szívesen emlékezik vissza iskolaközösségünk.
Miskolczi Orsolya
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események