Az oltár előtti leborulással, mint a megrendültség kifejezésével, valamint a szenvedéstörténet eléneklésével kezdődött a nagypénteki liturgia az egri bazilikában.

„Jézus fizikai szenvedése a kereszten megrendít bennünket, ennél is jobban azonban az a belső tusakodás, gyötrődés, amely megváltónk szíve mélyén zajlott azokban az órákban” – fogalmazott Ternyák Csaba érsek szentbeszédében.

„Jézus mély lelki tusáját nem a halál közelsége, sokkal inkább a bűn közelsége, és Isten távolsága okozta. Egyes szentek és misztitkusok életében jelentkezik ez a fajta megtapasztalás, hogy amikor megtisztulásuk során Isten megengedi nekik, hogy lássák saját bűneik súlyát, ez az élmény halálosan megrendíti őket. Olyasféle érzelem ez, amelyben keveredik a borzalom, a félelem, és a reménytelenség. Olyannyira, hogy az ember inkább szeretne szégyenében elbújni – mint ahogy azt az első emberpár tette – és megsemmisülni, csak hogy bűnét ne lássa tovább maga előtt. Jézus pedig egészen közel érezte magához a bűnt. Mint egy ruhát, magára vette. Ráadásul nem is egyetlen bűnről van szó, hanem a világ összes bűnéről. Nem jelentett nagy különbséget ebben a pillanatban az a tény, hogy ezeket a bűnöket nem ő követte el személy szerint, nem az ő bűnei voltak. Mivel szabadon vette magára őket.”

„Jézus teljes engedelmessége azonban széttaposta a halált, és megújította az életet. Hálával telik meg a lelkünk azért, hogy győzött a kereszten a bűn és a halál felett” – fogalmazott a főpásztor, majd kiemelte: „Jézus engedelmességében benne van saját üdvösségünk, életünk és feltámadásunk is, hiszen ő a mi megváltónk”

A szentbeszédet a csendes egyéni, majd a közös egyetemes könyörgések követték. Ezután a keresztet a székesegyház bejáratától az oltár elé vitték, ahol a papság és a hívek kifejezték hódolatukat.

A keresztet végül a szent sírban helyezték el.