Az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő 49 köznevelési intézmény és egyetemi kollégium lelkipásztorai számára tartottak értekezletet az Egri Hittudományi Főiskolán október 26-án, melyen Juhász Ferenc, az Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság elnöke köszöntötte és közös imára hívta a résztvevőket. Katekézisében Dr. Ternyák Csaba egri érsek a katolikus identitástudatról beszélt.
Elmondta: Szent István katolikusként ajánlotta Szűz Máriának az országot, s Mária zászlói alatt vonultak a törököt kiűző hadak, ezért része identitásunknak az, hogy Mária országa vagyunk.
Ezt a lelkületet kell erősíteniük a lelkipásztoroknak magukban is és minden hívőben.
A Máriás lelkületet és a katolikus identitástudatot kell erősíteniük a lelkipásztoroknak magukban is és minden hívőben. A katolikusság a teljességet jelenti, ebben az egyházban mi örömünket leljük, ez a mi lelki otthonunk, s ez büszkeséggel tölt el bennünket, jó Krisztus egyházához tartozni.
A szakmai nap az aloyzianumban beszámolókkal, tapasztalatcserével folytatódott. Ezen a napon a két legrégebbi egyházi múlttal rendelkező miskolci intézmény jó gyakorlatával ismerkedhettek meg a jelenlévők. Előbb a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium, majd a Fráter György Katolikus Gimnázium igazgatója mutatott rá arra, hogy milyen módszerekkel próbálják a kamasz gyerekekhez Isten üzenetét és a pozitív erkölcsi értékeket eljuttatni.
A lelkipásztor elmondta: mottója van minden évnek, meghatározottsága, aminek mentén építik fel a tanéveket. „Megfestjük, megrajzoljuk az erényeket, s ezek beépülnek gondolkodásmódjukba. Emellett fontos a személyes példamutatás, s figyelünk az igényeikre, vágyaikra. Felmérjük, hogy mire van szükség, lehet építeni az érdeklődési köreikre, így sokkal személyesebben lehet megérinteni őket. Felhívjuk a figyelmet a katolikus médiára, mutatva, hogy halad a korral az intézmény, az egyház.” – tette hozzá.
A szakmai napot fórum zárta.
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események