Iskolakápolnát szenteltek Füzesabonyban

 

A füzesabonyi Széchenyi István Katolikus Általános Iskola 2013. szeptemberben került az Egri Főegyházmegye fenntartásába. Ekkortól kezdve jelentek meg az intézményben a különféle hitéleti programok, a keresztény értékrend szerinti nevelés.

Az iskola védőszentjének a fatimai Szűzanyát  választották, azért, mert fontos az üzenete,  a megtérés és  a rózsafüzér imádság és mellette  ott van a három pásztorgyermek.  Közülük Jácintát és Ferencet, akiket az egyház szentté avatott, őket választották a kápolna védőszentjeivé. Huszadik századi, fiatal szenteket, akik közelebb állhatnak a gyermekekhez, s példaképek lehetnek – mondta el Papler Pál  plébános, iskolalelkész.

A kápolnát Juhász Ferenc pasztorális helynök szentelte fel, s mutatta be az iskola lelkészével közösen az első szentmisét. Szentbeszédében úgy fogalmazott: a kápolna hasonlatos egy ablakhoz, azzal a különbséggel, hogy nem a külvilágra, hanem a mennyországra nyílik innen kilátás. Elmondta még: egy szent helynek kisugárzása van, lehetőséget ad az elcsendesedésre, a hálaadásra. Azzal, hogy az Oltáriszentség megjelenik az iskola falai között, azzal egy eredeti szándék teljesül, mert katolikus iskolát mindig azért indítunk, hogy központja az Úr Jézus legyen – fogalmazott a lelkipásztor.

A kápolna kialakítását összefogás övezte  - mondta el Nagyné Deli Mónika, az intézmény igazgatója. Rengeteg felajánlás érkezett tárgyakban, anyagiakban és munkában, s az egyházközség mellett a város önkormányzata is segített. Az újonnan kialakított kápolna egy osztály befogadására alkalmas, így az osztálymisék helyszíne lesz, a nagyobb ünnepeket továbbra is a templomban tartják majd.

Bérczessy András

kép: Szent István Televízió – Vozáry Róbert