Iskolakerti nyílt nap a tenki Szent Imre Katolikus Általános Iskolában

tenkiskkert pedag

2022. szeptember 29-e nagyon izgalmas és programokkal teli nap volt a tenki Szent Imre Katolikus Általános Iskolában. Iskolakerti nyílt napot tartottunk az érdeklődő intézmények számára, hogy a hozzánk látogató 7 iskola képviselői is megismerjék a program adta lehetőségeket, és bemutattuk a kertben végzett tevékenységeket, a megtermelt javak felhasználási módjait, valamint, hogy a program egyes elemei milyen módon építhetőek be a tantárgyi kultúrába. Racsekné Csapó Csilla igazgató asszony köszöntőjében kiemelte, intézményünk számára óriási lehetőség volt, hogy mentorkertként csatlakozhattunk az országos iskolakerti hálózathoz, és a kertben végzett munka a diákokkal közösen jelentős közösségépítő program, valamint a teremtésvédelmi programunk egyik fő eleme.

tenkiskkert ének

Az iskola énekkara és tanulóink műsorral szórakoztatták a megjelenteket, mely Balázs-Nagy Mariann és Kalóczkainé Szabó Ágnes felkészítésének köszönhető, valamint elénekelték a kert dalát is, mely iskolánkban íródott és a zenei alapot is az énekkar vezetője Bárány Csilla kolléganő komponálta. Vendégeink a köszöntő műsor után megtekinthették a kertet, a jelenleg termő növényeket és a szerszámparkot.

tensikkert

Ezt követően kerekasztal beszélgetés keretében a kertvezetőnek tehették fel kérdéseiket a programmal kapcsolatban. Ez a kellemes délután zöldbüfével zárult, ahol a kertben megtermelt zöldségek felhasználásával finom falatok kerültek elfogyasztásra, valamint a főzőszakkör tagjai Rózsáné Balog Katalin tanárnő segítségével levendulakeksszel és kókuszos sárgarépás kuglóffal kedveskedtek a vendégeinknek. A program zárásakor tanulóink által készített kézműves szappannal és levendulazsákkal kedveskedtünk a hozzánk látogatóknak. Egy nagyon kellemes és jó hangulatú nyílt napot zárhattunk.

Megyesi Attila