Isten a világhálón

04
Isten a világhálón – az egyházi kommunikáció jelene és jövője címmel tartottak szakmai napot az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen 2025. február 26-án.

01

A Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége és a Nemzeti Média -és Hírközlési Hatóság által szervezett programon elsőként Ternyák Csaba érsek mondott köszöntőt. Beszédében kiemelte: a katolikus egyház katekizmusa úgy tanítja, hogy Isten végtelenül nagyobb, mint minden műve. Ha mindenütt jelen van, akkor jelen van a világhálón is? - tette fel a kérdést, majd úgy folytatta, - az újságírók, médiaszakemberek, akik gazdag tartalmakat tesznek fel a világhálóra, lehetővé teszik azt, hogy például szentmise közvetítések, illetve más, a keresztény értékrendet közvetítő műsorok által – ha áttételesen is – de megjelenjen az Isten a világhálón.

05

"Krisztus reális jelenléte viszont a katolikus egyház hite szerint, aki a szentmisében jelen van, nem valósul meg a virtuális térben, csak utalásszerűen valamiképpen élményt ad, de hiányzik belőle a valóság. A világháló hatalmas tudástár és egy nagy virtuális valóság, sok minden ott lehet, amit Istenről mi felteszünk, de Istent a maga teljességében a világháló sem tudja befogadni és veszélyeket is rejt magában minden ilyen kísérlet, mert Isten végtelenül nagyobb a webnél és végtelenül nagyobb a mesterséges intelligenciánál is, amelyik hát a webnek egy különleges, legújabb terméke."

02

Kereszténynek lenni, Krisztust követni nem csak vallási ismereteket, egyházi szokások és szabályok megtartását, hanem azt is jelenti, hogy ez az egészséges, boldog élet receptje. Mondhatni: Krisztust követni egyszerűen praktikus. Ezt már Szikora József MAKÚSZ elnök fogalmazta meg. Mint hangsúlyozta, a XVI. század után elkezdődött az a folyamat, amit szekularizációnak nevezünk. Sokan akarják, hogy az egyház beszoruljon a sekrestyébe, de van egy eszköz, a média, amely alkalmas lehet arra, hogy kinyíljunk a világ felé, és szembeszegüljünk a szekularizációval.
"Felfogásom szerint ez az egyháznak a közjóról szóló tanítása alapján lehetséges. XIII. Leó pápa, aki többek között a közjóról is és egyáltalán a társadalmi feladatainkról beszélt, nekünk, magyaroknak is agresszált egy buzdítást, amelyben az egyházat ért média általi támadásokra azt írta nekünk, hogy betűvel szemben állítsatok betűt. Ez a XIX. század vége felé történt. Napjainkban is számos nehézséggel szembesülünk, tépázza a világot, sok probléma minket is, de ezek közepette sem adhatjuk alább a jézusi szónál, ti adjatok nekik enni."

03

Galambos István az NMHH képviseletében köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, teológiát végzett emberként is úgy látja, hogy bár sok veszély leselkedik ránk a világhálón, vannak lehetőségek is, amelyekhez jó szempontokat adhat mindenki számára ez a konferencia.  Gianone Péter senior kommunikációs szakértő a kríziskommunikáció sajátosságait ismertette, konkrét példákon bemutatva, hogyan lehet szakmailag és etikailag is helyesen eljárni egy-egy nemvárt, rendkívüli esemény esetén. „Online útikalauz stopposoknak” – Nem minden az, aminek látszik?! címmel Bodolay Zsófia, az NMHH szakértője adott ismertetőt a világháló rejtette veszélyekről, a mesterséges intelligencia térnyeréséről.

06

Prof. Dr. Szűts Zoltán, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem dékánja "Hittel, történetmeséléssel és algoritmussal  - Egyházi kommunikáció a közösségi médiában" címmel adott ismertetőt arról, hogyan jelenik meg az evangélium üzenete az új típusú médiafelületeken.  A nap során előadást hallhattak a résztvevők a keresőoptimalizálás után válaszoptimalizálás kínálta lehetőségekről Toót-Holló Tamástól, a Mediaworks innovációs és termékfejlesztési főmunkatársától, s megismerhették a 777blog jellegzetességeit, Marti Zoltán főszerkesztő jóloltából.

08

Kerekasztal-beszélgetésen vitatta meg Prof. Dr. Szűts Zoltán, Gianone Péter és Bodó Mária, a Duna csatorna Agapé című műsorának felelős szerkesztője az online kommunikáció kínálta evangelizáció kérdéseit.

Federics Róbert

kép: Szent István Televízió