„Isten az, aki előbb szeretett, és aki várja a válaszunkat”

04(2)

Karácsony első napjának ünnepi szentmiséjét Ternyák Csaba érsek mutatta be az egri bazilikában, 2021. december 25-én, szombaton délelőtt.

Karácsony van: megszületett Jézus Krisztus, az ő születésének öröme tölti el a szívünket, tölti be egész életünket, mert megértettük, hogy ez meghívást jelent arra az Isteni életre, amit ő él örökké – jelentette ki az egri érsek a szentmise elején.

A főpásztor homíliájában arról szólt: ami az éjszaka történt, nem álom volt. Valóban megszületetett a szabadító: nem vagyunk már kozmikus árvák, nem vagyunk egyedül, mert velünk van az Isten. Új világ köszöntött ránk, nem csak egy futó, rövid látogatásra érkezezett, hanem itt maradt velünk, ahogy a régiek mondták: köztünk ütötte fel sátorát. Bár Isten – ahogy éjszaka is elmélkedtünk róla - számos módon jelen van velünk, jelenlétét gyakran csak utólag fedezzük fel, és hit kell hozzá, hogy felismerjük. Éppen úgy, mint a betlehemi gyermekben, vagy a kereszten haldoklóban is: csak a hit szemével lehetett őt felfedezni. Mert egyszerre feltárulkozó, és ugyanakkor rejtőző Isten ő, akkor is amikor emberré lesz, és akkor is, amikor a természetben keressünk.

04(1)

Velünk van, ugyanakkor mégis rejtőzködik, s micsoda rejtekhelyet talált: egy ma született csecsemőben egy elhagyatott istállóban. Ha Isten mindenhatóságára gondolunk, akkor ez a lehető legnagyobb ellentmondásnak tűnik.

Eszünkbe jut szép karácsonyi énekünk: Pásztorok, pásztorok örvendezve, sietnek Jézushoz Betlehembe. Az egyszerű pásztorok ugyanis megtalálták és felismerték őt. Ezen az éjszakán mi is éreztük a késztetést, hogy mint a pásztorok, mi is Jézushoz siessünk. Pontosan erre van szükségünk, ahhoz, hogy Istennel találkozhassunk: elindulni a pásztorokkal a jó irányba, arrafelé, ahol őt megtaláljuk a rejtekhelyén.

Isten eljött hozzánk, mert tudja, hogy mi képtelenek vagyunk elérni őt a magunk erejéből. Eljött hozzánk, hogy elmondja nekünk: „szeretlek titeket, szeretlek úgy, ahogy vagytok: szentek, bűnösök, gyöngék és elesettek, önzők és hanyagok, hívők és hitetlenek, templomba járók és templomkerülők. És szeretetemmel akarlak meghódítani benneteket.” Isten látogatása nem hagyhat és nem is hagyott bennünket érintetlenül, közömbösen, válaszolnunk kellett rá - mondta.

Ternyák érsek hozzátette: a mi válaszunk az elfogadás és a viszont-szeretet. Ma lábainkkal válaszoltunk a meghívásra, itt vagyunk a tél kellős közepén a hideg bazilikában, és azt mondjuk neki, hogy ennél még sokkal többet is megtennénk érte. Mert megértettünk valamit karácsony titkából. Isten nem egy távoli, félelmetes kényúr, akinek abban telik kedve, hogy minket büntessen. Nem, ő a mi barátunk. Nem a másik térfélen, hanem a mi oldalunkon, a mi csapatunkban játszik. Vagy bibliai kifejezéssel élve: ő Emmánuel – Velünk Az Isten. A karácsonyi bújócskában a szív a szívet keresi, az értelem az értelmet, a szeretet a választ. Isten az, aki előbb szeretett, és aki várja a válaszunkat nem csak ma, hanem életünk minden napján – zárta homíliáját Ternyák Csaba.

Debnár Ádám

kép: Szent István Televízió - Vozáry Róbert