Isten házában feltöltődik lelki akkumulátorunk – megújult a miskolci minorita templom

(A képre kattintva galéria nyílik!)

Befejeződtek a miskolci Nagyboldogasszony minorita templom felújítási munkálatai. Február 4-én, szombaton Ternyák Csaba egri érsek celebrálta az ünnepi szentmisét, ahol Szalkai Zoltán József OFMConv., a minorita templom plébánosa megköszönte mindazoknak a segítségét, akik hozzájárultak az építkezéshez.

A szentmisén többek között Orosz Atanáz görögkatolikus megyéspüspök, Csöbör Katalin és Kiss János országgyűlési képviselők és Veres Pál polgármester is jelen voltak, a helyi minoriták és a miskolci katolikus és református gyülekezetek lelkipásztorai és papjai mellett.

Homíliájában Ternyák érsek elmondta: a minorita templomnak van egy sajátos vonzása. Itt nyugszik egy olyan szentéletű szerzetes: Kelemen Didák, akinek boldoggá avatása régóta folyamatban van. Tisztelete 300 éve elevenen él, nemcsak Miskolcon, hanem szerte a világban. Ez a templom is neki köszönheti a létét. Rámutatott: nekünk katolikusoknak többet jelent egy templom, mint egy imaház. Isten háza sosem üres hely, hiszen a tabernákulumban itt lakik Jézus Krisztus maga.

Amikor imádkozni jövünk mindig Krisztussal találkozunk. Rá tudunk nézni, és ő vissza néz ránk a szeretet hullámhosszán. Isten házába érdemes napközben is bejönni imádkozni, hiszen itt megtaláljuk a csendet és békességet a hétköznapok forgatagában. Olyan jó Vele találkozni! Ezenkívül itt lehetőségünk van önmagunkkal és egymással is találkozni. A felújítás kapcsán ne feledjük el, hogy amit Istennek adunk, semmit sem tart meg, hanem sokszorosan visszaadja nekünk. A nagylelkűségben sem tudjuk Istent felülmúlni. A nagylelkűségünket is százszorosan adja vissza nekünk.

A főpásztor hangsúlyozta: egy város megújulásában helyettesíthetetlen szerepe van a templomoknak. Isten ilyen helyeken akar minket összegyűjteni. Sokan vannak itt Miskolcon is, akik nem tartoznak még semmilyen közösségbe. Ez a templom nyitva áll mindenki előtt, hogy a szétszóródott testvéreink is találkozhassanak Istennel. Bárcsak sikerülne visszatalálnia ide, azoknak is, akik a lelkük mélyén még keresik Őt.

Ez a templom egy jel is. Annak a jele, hogy az Isten is keresi az embert! Isten mindig keresi azokat, akik elveszettek. Bárcsak sokan megújítanák életüket! Ahogy e templom is megújult, szükséges, hogy a közösség is megújuljon, és ez a nagy család legyen egyre befogadóbb és tárja ki karjait – kérte Ternyák érsek. Hozzátéve: az evangéliumban Jézus a tanítványainak azt mondja saját magáról, hogy: Én vagyok a világ világossága! A tanítványairól pedig ezt mondja: Ti vagytok a föld sója és a világ világossága! Krisztus nem jövő időben, vagy feltételes módban fogalmaz. Kijelentő módban fordul az emberek felé.

Mi vagyunk a világ világossága, és a föld sója. Azonban figyelmeztet is bennünket, hogy nehogy ízét veszítse ez a só! Jézus szerint mi vagyunk a föld íze és a fény, amely be tudja világítani saját környezetét. Mostanában sok szó esik az akkumulátorokról – emelte ki az érsek. Tudjuk, hogy a fényhez akkumulátorra is szükségünk lehet. Nekünk is fel kell töltenünk lelki akkumulátorainkat a világításhoz. Fel kell fedezzük a közös vonásokat a sóban és a világosságban. Egyik sem önmagáért van, hanem szolgál. A só láthatatlanul ad ízt, a levesekben feloldódik. A fény elvész a térben, miközben bevilágítja azt. Mi keresztények, azért élünk, hogy ízt adjunk a világnak. Megízesítjük azt, minden tolakodás és erőszakoskodás nélkül.

Tudják ezt azok is, akik kritikával és bírálattal néznek ránk. Tény, hogy ma a keresztény a legüldözöttebb vallás. Mert Istenre emlékeztetjük az embertársainkat. Felkavarjuk a lelkiismeret szavát másokban. Az igaz ember világít, mint a fény a sötétben. Ez a hivatásunk: világítani a sötétben és ízt adni a mai világban. Tudjuk, hogy minél nagyobb a sötétség valahol, annál nagyobb a fény, annál jobban látjuk azt, amely felgyullad benne. Ezért olyan fontos, hogy vigyázzunk akkumulátorainkra. Töltsük fel elemeinket, hogy eltudjuk választani a fontos dolgokat, a lényegtelentől. Legyen Jézus Krisztus életünk középpontja! Ő tölti fel akkumulátorainkat. Ő ad ízt a mi életünknek, amit tovább tudunk adni másoknak. Ezért olyan fontos minden templom, mert ezekben tudunk töltekezni és boldog emberek lenni, akik szíve megtelik örömmel és másokat is boldoggá tudnak tenni. Hiszen csak akkor vagyunk igazán boldogok, ha képesek vagyunk boldoggá tenni másokat! – zárta gondolatait Ternyák érsek.

Az ünnepi szentmise végén köszöntő beszédet mondott Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár is. A plébániatemplom felújítására több mint 870 millió forint kormányzati támogatást kapott az egyházközség, amelyet négy év alatt először kívülről, majd részlegesen belülről is renováltak. A templom teljesen új toronysisakokat kapott. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy szerte a Kárpát-medencében több mint 3000 templom újult meg, 200 épült, 1500 parókia, közösségi ház szépült meg mostanában. Szerte a világban, köztük Mexikóban, Olaszországban, Afrikában és a Közel-Keleten is számos templom újul meg hazánk segítségével. Mindenhol nagy tisztelettel mondják ki a magyarok nevét ezekért a segítségekért, és még magyar szentekről is neveztek el templomokat. Vannak azonban, akik kritikával illetnek és támadnak minket. Ők nem értik meg, hogy ha egy templom megújul, az a település több lesz. Ezek a beruházások gazdagítják, szépítik a településeket és az egész országot. Nem fogadjuk el, hogy a keresztényeket üldözik! Erősítjük közöségeinket, a nemzetet és a nemzetek közötti összefogást is – hangsúlyozta az államtitkár. Majd arra kérte a híveket imádkozzanak a szomszédban dúló háború következményeként kialakult szeretetlenségben élőkért, azokért, akik egy más vallású testvérük ellen fordulnak. Majd köszönetet mondott a miskolci minorita templom felújításában részt vevő minden dolgos kézért.

A felújítási munkálatok részleteiről Kormos Gyula építész beszélt. Mint tőle megtudhattuk: az templomot 2012-ben részben adományoknak köszönhetően, részben önkormányzati támogatással statikailag megerősítették, helyreállították a romos főhomlokzatot és restaurálták a szobrokat. A komolyabb rekonstrukció 2020 végén kezdődött meg, ekkor kerültek helyükre a templomtornyok új sisakjai, megerősítették a főhajó tetőszerkezetét, a mellékhajókét pedig újraépítették. Elkészült a Mária monogram aranyozása, a bádogozás, rendbe tették a teljes külső homlokzatot, felszerelték az esőcsatorna levezető elemeit. A felújítás 2022 januárjában kezdődött második ütemében a belső terekben dolgoztak: visszakapta eredeti színét a főoltár, a padlóburkolatokat kicserélték, ahogy a szentély padozatát is.

Szöveg: Domán Vivien

Kép: Balogh Ferenc