Ternyák Csaba egri érsek szentmisében áldotta meg és szentelte fel Tiszafüred településrésze, Kócsújfalu új templomát 2024. november 9-én, mely emléket állít az 1950-es években a hortobágyi kényszermunkatáborokba elhurcolt, kitelepített családoknak, áldozatoknak is.
F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő a kereszténység nyugat-európai helyzetéről szólva elmondta, ott rombolják, bontják a templomokat, míg mi magyarok ellenállunk a pusztító szellemnek.
Újvári Imre, Tiszafüred polgármestere rámutatott, nagyon szép példája ez a kis templom az összefogásnak, hiszen nemcsak az állam és az önkormányzat vállalt ebben szerepet, hanem köszönet illeti azokat a híveket és minden jószívű adakozó embert a munkáját, akik összefogtak azért, hogy ennek a templomnak harangja és ilyen szép berendezése legyen.
Hubai Imre, a Jász-Nagykun Szolnok vármegyei közgyűlés elnöke úgy fogalmazott, keresztény egyházi gyökereken megeredt államiságunk ma is megkívánja, hogy áldozatot hozzunk egymásért, erőt fejtsünk ki azért, hogy az itt élőknek a lelki üdve, az innen elszármazottaknak a hazatéréskor az imádság helye nemcsak a szívben, nemcsak a lélekben, hanem fizikai formában is testet ölthessen.
Ferencz Károly plébános köszöntőjében hálát adott azért, hogy közösségben ünnepelhetik a templom felújítását, elmondta, a lateráni bazilika felszentelésének ünnepe van, mely minden templom anyja és feje. „Érsek atya eljött ide, ebbe a kis faluba, hogy ezt a templomot felszentelje. Így kapcsolódik össze lélekben Róma városával, és ki szeretnénk fejezni hűségünket egyben Péter széke iránt.”
Ternyák Csaba egri érsek szentbeszédében a szenteltvízzel hintés kapcsán keresztségünkre, a bűnbocsánatra emlékeztetett. Csodálatos dolognak nevezte a kócsújfalui templom építését, bizakodását kifejezve, hogy igény lesz arra, hogy itt szentmiséken vegyenek részt a hívek a jövőben.
Úgy fogalmazott, ez a templom emlékeztet arra is, amiről az evangéliumban hallottunk, amikor Jézus, amikor bement a jeruzsálemi templomba, és kikergette onnan az árusokat, pénzváltókat, mondván: ez az Isten háza, Isten házát ne tegyétek rabló barlanggá! Azt is mondta, hogy ha lerombolják a templomot, ő három nap alatt felépíti. S nem azon botránkoztak, meg, hogy azt mondta: „romboljátok le a templomot”, hanem azon, hogy ő három nap alatt felépíti!
Tudjuk, a templom nem csak egy fizikai templom, hanem Jézus titokzatos teste maga az a templom, amelyet ő három nap alatt felépít. A halála után három napig sírban volt, és három nap után feltámadt.
Mi is részesei vagyunk mindannyian és külön-külön ennek a templomnak. Mindannyian élő kövek vagyunk, egymást támogatjuk, segítjük, egymásnak hasznára vagyunk, egymás támaszai vagyunk, s arról is szól ez a templom itt Kócsújfalun, hogy az Isten itt van közöttünk. Itt lakik Jézus Krisztus, és arra is emlékeztet, hogy Isten szent templomává kell válnunk.
A főpásztor tanítása végén Isten áldását kérte a közösségre és köszönetet mondott azoknak, akik hozzásegítették az itt élőket ahhoz, hogy önálló templomuk legyen.
Bérczessy András
kép: Szent István Televízió - Federics Róbert
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események