Isten, Jézus és Mária neve mindannyiunk szájába jó ízt hoz!

05

Idén ünnepli 550 éves évfordulóját a jászberényi ferences templom. A jubileumi évet megnyitó ünnepi búcsúi szentmisét október 2-án, vasárnap délelőtt dr Ternyák Csaba egri érsek mutatta be, aki a templom eddig elkészült belső és külső felújítását is megáldotta. Dr Novák István plébános, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem rektorhelyettese az ünnepi szentmise kezdetén a hívek soraiban köszöntötte a helyi polgármestert, az térség országgyűlési képviselőjét, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem vezetőségének tagjait, a campus dolgozóit, zarándokokat, és az egyházközség tagjait is.

01

Homíliájában a főpásztor Jézus és Mária nevéről elmélkedett. Úgy fogalmazott: A Jézus Neve Plébánián különös élmény Jézus nevéről gondolkodnunk. Isten régóta keresi a kapcsolatot az emberrel. Szent Fiának elküldésével meghívja magához az egész emberiséget, bemutatkozik nekünk és néven nevezi magát. Az evangéliumra utalva („Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt.”)

08

Ternyák érsek kiemelte: Nomen est omen, a név nagyon fontos az életünkben. A név kifejezi, hogy kik vagyunk. A keresztségben is mindenkinek nevet adunk, egész életünkön keresztül végig hordoz bennünket. Idősként pedig a szüleinkre emlékeztet bennünket… Az Isten fontos nekünk, akinek nem fontos Isten annak az élete a semmi felé tart. Ha hiszünk Istenben, van célja az életünknek. Nagy öröm és áldás számunkra, akik megkaptuk a hit adományát, mert tudjuk merre felé tart az életünk...

A főpásztor az Istenkereső Ady Endre versét idézte:

„Napsugarak zúgása, amit hallok,

Számban nevednek jó íze van,

Szent mennydörgést néz a két szemem,

Istenem, istenem, istenem…”

06

Elmondhatjuk: Ady megvallja, hogy Isten neve szájában jó íz, és mindenki, akit szeretünk, a mi szánkba is jó ízt hoz. S amikor Rózsafüzér Királynőjének búcsúünnepét tartjuk, eszünkbe jut, hogy a rózsafüzér imádság különösen fontos: Istenről szól, Istenhez vezet bennünket és ötvenszer mondjuk ki benne: Üdvözlégy Mária! hiszen a mi szánkban Mária nevének is jó íze van. Majd az imádság közepén kimondjuk Jézus nevét is. Jézus nevének szánkban jó íze lesz, mert nagyon fontos nekünk!

Ez a jászberényi ünnep egészen különleges ünnep. Nagy Mária-ünnepet V. Szent Sixtus pápa 1571-ben hirdetett Szűz Mária győzedelmes királynő ünnepén, miután hozzá imádkozott az egész nyugati világ a lepantói csata ütközete alkalmából és a győzelem azt jelentette, hogy utána az egész keresztény világban elterjedt a rózsafüzér imádság. Hála a ferences testvéreknek, Szent Ferenc fiainak, itt a lepantói győzelem után már egy évvel Jézus és Mária nevének egy templomot szenteltek és azóta a jászberényiek tudják, milyen fontosak ezek a nevek az ő életükben. A főpásztor azt kérte: tudatosítsuk azt, hogy akkor vagyunk igazán keresztények, ha hittel és szeretettel tudjuk kiejteni ezeket a neveket: Jézus, Mária, Isten!

04

Az Istennek szentelt hódolatban szánkban nevednek jó ize van Istenem, Istenem, Istenem -Köszönöm, köszönöm köszönöm! - zárta gondolatait az egri érsek Ady versére utalva, jelen életünkbe helyezve azt. Az ünnepi szentmise körmenettel zárult.

13

Domán Vivien

kép: Szent István Televízió - Federics Róbert