
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai számára pénteken véget ért a hivatalos program, a dikasztériumok felkeresése. Péntek délután a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikába látogattak, ahol felkeresték Szent Pál apostol sírját, majd szentmisét mutattak be, melynek főcelebránsa Ternyák Csaba egri érsek volt.

A főpásztor szentbeszédében felidézte az elmúlt napok eseményeit, találkozásait. Mint mondta, Szent Péter utódával, Leó pápával való találkozás megerősítést adott a hitben. „Nagyon jó volt a békés, szeretettől áthatott tekintetével találkozni. Jó volt hallani a szavait, és megtapasztalni azt, hogy teljesen velünk volt. Nem a mai utazása érdekelte. Nem arra gondolt, hogy még pakolni kell, hogy mi lesz holnap, a repülőút rendben megy-e. Nem. Teljesen ott volt velünk. És ez átsugárzott a tekintetéből, átsugárzott a szavaiból. Jó volt ott lenni a pápa közelében.”
Nagy feladat hárul Isten szent népére, papokra, püspökökre: az új gerenációnak hatékonyan és eredményesen átadni a hitet, ami bennünket éltet – mondta Ternyák érsek. Szent Péter és Pál fő apostolok különleges kapcsolatáról szólva úgy fogalmazott: talán Pál apostol látogatása Péternél volt az első ad limina látogatás.
A főpásztor tanításában így buzdított: járjuk az életünket Péter hitével és Pál szeretetével. És akkor rólunk is elmondhatja Pál apostol azt, amit a filippieknek a mai olvasmány végén mondott: „Testvéreim, örömöm és koronám, így álljatok helyt!”
A teljes szentbeszéd az EWTN felvételén:
forrás: EWTN
| HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 1 |
| 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
| 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
| 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
| 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
| 30 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 |