„Jertek Atyám áldottai” mottóval gyűltek össze a Jászsági Ifjúsági Régió ministránsai Jászberényben 2026. szeptember 19-én.

A nap regisztrációval kezdődött, majd a főtemplomban Ft. Resch Tamás atya interaktív előadása következett. A találkozó fő programja a szentségi Jézussal való találkozás volt, hálát adva neki, hogy meghívást kaptunk a neki való szolgálatra. A zenés, dicsőítő imádságunkat szentségi áldás zárta, majd egy csoportképet készítettünk és közösen átvonultunk a helyi katolikus iskola ebédlőjébe, ahol egy szerény vendégség várt minket.

Délután három csoportra bontva játékos feladatokat oldottak meg a ministránsok. A kicsik a Barátok templomához mentek, ahol a plébános atya várta őket, bemutatva nekik a templomot. Totóval is elmélyíthették tudásukat, sőt még a templom orgonáját is megnézhették közelebbről. A középső korosztály, a kiskamaszok a Nagyboldogasszony Főtemplomban a liturgikus eszközökkel ismerkedtek, mérték össze tudásukat és ők is megtekinthették a hangszerek királynőjét, az orgonát. Eközben a nagyok az iskola aulájában kreatív tevékenység keretében készített plakátokon saját egyházközségeiket mutatták be. A nap utolsó programjára a Főtemplomba gyűlt össze minden csoport. Ott Szabó Márton és Mező Ádám ministránsok tanúságtételét hallhattuk.

A tanúságtételek után hirdetések következtek, Ft. Vízi János atya, ifjúsági referens meghívott mindenkit az egyházmegyei és országos ministráns találkozókra, valamint a különböző ifjúsági rendezvényekre. A találkozót közös imádsággal zártuk.
Hála és köszönet minden résztvevő atyának, segítőnek, akik idejüket és munkájukat ajándékozták oda a találkozó sikeréért!
Gyarmati Valentin jászsági ifjúsági régiófelelős
beküldött hír
| HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 |
| 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
| 28 | 29 | 30 | 1 | 2 | 3 | 4 |