Az egri Bazilikában Ternyák Csaba érsek mutatott be december 24-én éjféli szentmisét.
A főpásztor hangsúlyozta: Ma éjszaka arra a rendkívüli eseményre emlékezünk, amikor Jézus Krisztus születésekor az ég és a föld összeért és az Ő személyében egyenes utunk nyílt az Istenhez. Isten a saját fiát küldte el hozzánk, hogy ledöntse az ég és a föld közötti válaszfalat, és mindezt mekkora alázattal, milyen egyszerűségben és kicsiségben tette. A mai éjszakán erre csodálkozunk rá, amikor a jászolban fekvő Kisdedet szemléljük.
Ternyák Csaba egri érsek kiemelte: A szentírás egy különleges és ritka szót használ erre az isteni tettre: kiüresítette magát.
Hozzátette: Érdemes egy kicsit ízlelgetni, hogy mit is jelent: lealacsonyította, kicsinnyé, kiszolgáltatottá tette magát, levetette saját nagyságát, ami miatt esetleg félnénk tőle és partnerünkké lett, egy lett közülünk. Jézus Krisztus Istennel való egyenlőségét nem tartotta olyan dolognak, amihez föltétlenül ragaszkodnia kell, inkább szolgai alakot öltött és hasonló lett az emberekhez. Nem hatalommal jött, isteni mivoltát elrejtette elölünk. Csecsemőként jött el közénk, úgy született, mint minden már ember. Nemcsak, hogy félelmet nem keltett, hanem éppen ellenkezőleg, kiszolgáltatottá tette, kezünkre adta magát, mert megbízott bennünk.
A főpásztor emlékeztett rá: Olyan gyermek született ma nekünk, aki nemcsak Szűz Máriának és Mária őseinek a vonásait hordozza magán, hanem az örök Atya arcvonásait is. Beteljesedik az, amit a Teremtés könyvében olvasunk, hogy Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtette az embert, bár minden ember Isten képmása, de ez a Kisded tökéletesen hasonlít az Istenre, mert Ő az Isten egyszülött fia.
Karácsonykor érezhetjük meg igazán, hogy mennyire hasonlítunk az Istenhez, amikor ennek a gyermeknek a közelében jobbnak, szebbnek, tisztábbnak érezzük magunkat. Rácsodálkozunk Istenfiúi méltóságunkra, amely egyben kitüntetés, másrész feladat is számunkra.
Sinkovics Andrea
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
30 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 | 1 | 2 | 3 |