Érseki szentmisével kezdődött a Főegyházmegyei Kateketikai Szakmai Nap 2023. november 16-án Egerben.
A szertartás elején Bárdos Krisztián, a Főegyházmegyei Kateketikai Konzultációs Iroda igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, a program mottójára utalva – „…erősödjetek meg az Úrban!” (Ef 6,10) – reményét fejezte ki, hogy a szakmai program után lélekben megerősödve tér haza mindenki.
Ternyák érsek homíliájában felidézte: az evangéliumban a ferizeusok megkérdezték Jézustól: mikor jön el az Isten országa? Ez a kérdés a mai embert kevésbé foglalkoztatja, ez a hívők számára érdekes. A mai filmek, a „kütyük” a gyerekek kezében virtuális valóságot mutatnak, egy Isten nélküli mennyországot, s ezért nehéz helyzetben vannak a papok, hitoktatók, amikor Isten országáról akarnak tanítani, átvezetni a fiatalok a valóságos öröm felé.
A főpásztor emlékeztetett, Isten országa közöttünk van, s ha Jézussal kapcsolatba akarunk lépni, bármikor megtehetjük. Az elégedetlen, a szomorú keresztény nem lehet hiteles – idézte Ternyák érsek Ferenc pápa tanítását. A Szentatya azt is mondja, az öröm elengedhetetlenül fontos, s ezt folyton táplálnunk kell magunkban. Az, hogy Jézus velünk van, nem egy virtuális valóság, az maga a valóság. Elég, ha a szentségekre, az Eucharisztiára gondolunk. Jézus Krisztus valóság! Mi nem ideológiát, eszmét hirdetünk, hanem Jézus Krisztushoz akarjuk közel vinni a ránkbízottakat! Minden kor emberének szüksége van az örömhírre, az evangéliumra, azonban programozott hitetlenség vesz körül bennünket, a francia forradalom óta indult változás jegyében, mely az Istennel való kapcsolat sarokba szorítását jelenti.
Az érsek úgy fogalmazott: „arra kérek minden keresztényt, bárhol és bármilyen körülmények között éljen is, hogy újítsa meg ma a találkozását Jézus Krisztussal!”.
Az Agria Tiszk épületében folytatódott a szakmai program, előadásokkal, műhelybeszélgetésekkel. Bárdos Krisztián igazgató a Szent István Televízió kérdésére válaszolva elmondta, mindig aktuális feladat a kihívások keresése, s ezekre erős lélekkel kell választ adni.
Aki gyerekekkel, fiatalokkal foglalkozik, nyelvezetben, gondolkodásban különbségekkel szembesül, ezek áthidalása elengedhetetlen. Legfőbb forrásunk ehhez is Jézus Krisztus, akiből erőt meríthetünk egy-egy helyzet kezeléséhez és feladat megoldásához.
A program plenáris előadásokkal folytatódott az EKKE Rendezvényközpontjában.
Juhász Attila teológiai tanár Jézus Krisztus nevelői stílusának sajátosságaira hívta fel a jelenlévők figyelmét, követendő példaként állítva azokat a hitoktatók mindennapi tevékenységéhez.
Szabó József miskolc-diósgyőri plébános az elköteleződés lelki életi alapjai közül a krisztusi öröm következetes megélésének fontosságát hangsúlyozta.
Lóczi Tamás spirituális az "Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak az iskolában" - A katekéta küldetése az oktatási intézményekben című előadásában a hitoktatók mindennapi tevékenysége közben szükséges személyi kapcsolatokat és felhasználható lehetőségeket foglalta össze.
A programot Vízi János főegyházmegyei ifjúsági referens az országos, egyházmegyei és helyi ifjúsági programok és kezdeményezések bemutatásával és ajánlásával zárta.
Az előadásokról felvétel készült, ezek a Szent István Televízió Youtube-csatornáján lesznek elérhetőek hamarosan.
Bérczessy András
kép: Szent István Televízió/Federics Róbert, Vozáry Róbert; Balogh Ferenc
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
30 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 | 1 | 2 | 3 |