Jubileumi hangos olvasási verseny Kálban

A Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola 25. alkalommal rendezte meg a hagyományos hangos olvasási versenyt a térség alsó tagozatos diákjai számára.

 IMG_1627

2023. május 19-én így mintegy félszáz kisiskolás és felkészítőik érkeztek vendégségbe a káli iskolába. Az intézmény vezetése tartalmas programot készített elő a benevezetteknek. A színvonalas megnyitó keretében a káli diákok bemutatták ének-, tánc-, zongora- és szavalótudásukat. Mint azt Szendreyné Miskolczi Mária igazgatónő beszédében kiemelte, az olvasás nem pusztán a betűk mechanikus felismerése. Az olvasó ember számára új világok nyílnak meg, s minden történet, minden szöveg kiindulópontja a Szentírás. A versengés négy szekcióban, évfolyamonként 3-3 fős zsűri előtt zajlott. A versenyzők az olvasás előtt és után kézműveskedhettek, számítógépezhettek és ügyességi játékokban vehettek részt. Délben a diákokat és felkészítőiket terített asztal várta, hogy aztán kiderüljön, milyen eredmények születtek a délelőtt folyamán.

hangos olv2

A versenyt Lóczi Tamás atya, az Egri Főegyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága elnöke értékelte. Kiemelte, a hangos olvasás közösségi élmény, emellett több érzékszervre hatást gyakorol. Ugyanakkor útmutató szavaiban Ferenc pápa gondolatait idézte, mely szerint a 21. században is fontos a személyesség, ezért meg kell találni az egyensúlyt a virtuális világ és a kapcsolattartás, információszerzés hagyományos formái között. Hagyomány, hogy a legeredményesebb iskola egy évre birtokba veheti a verseny vándorserlegét.

IMG_1630

Ennek feltétele, hogy az intézmény minden évfolyamon nevezzen tanulót. 2023-ban az Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola nyerte el a vándorserleget.

hangos olv3

A verseny szervezői köszönetet mondanak a Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola minden dolgozójának és Szülői Munkaközösségének, az Egri Főegyházmegyének és Kál nagyközség Önkormányzati Konyhájának a verseny eredményes és gördülékeny lebonyolításához nyújtott segítségért. Emellett köszönjük a diákok és felkészítőik munkáját, reméljük, jövőre is találkozhatunk velük Kálban, a hangos olvasási versenyen!

 

beküldött hír

kép: Szajkó Anita