Kántortalálkozót tartottak a Szentkút-völgye Boldogasszony kápolnában


Szent Őrzőangyalok ünnepe napján, és a zenei világnapot (október 1.) követően rendezték meg az első kántortalálkozót, az Alapítvány és a helyi kántor szolgálatot végző személyek közös szervezésében a jubileumi emlékévet záró eseményeként. A kántortalálkozó eseménye szerény létszám mellett, de jó hangulatú, remek előadásokkal telt el, a végén pedig egy szép ünnepi szentmisével zártuk a rendezvényt. A kiemelt eseményt Csontos Péter alapító tag, koordinátor, majd a helyi kántor, Mucsi László megnyitójával kezdődött. A megnyitó alkalmával szóba került az egyre jobban észrevehető kántor hiány, amely a paphiány mellett szintén fontos és egyre szembetűnő probléma az egyházmegyékben. A megnyitókat követően sor került az ünnepi programra. A találkozó programjai között itt köszönthettük Balogh Péter Piusz O. Praem. apát urat a gödöllői premonteriektől, aki a kántorképzés szükségességéről, a népi énekek és a liturgiáról tartott előadást, valamint Szabó József Béla atyát, az egri főegyházmegye zenei főigazgatóját, aki a kántorok szerepéről, a kántori szolgálat szolgálatáról tartott előadást; az előadások a szakmaiság mellett természetesen minden érdeklődőhöz szólt. A szentmise előtt lelkigyakorlat is volt, melyet Varga József atya, plébániai kormányzó vezetett. Majd ünnepi szentmisét celebrált Piusz apát úr, aki kiemelte az ünnep fontosságát és a misét a kántori szolgálatot végzőkért ajánlott fel. Az első találkozót összegezve, egy remek hangulatú, szakmai és laikus számára is érthető előadásokkal, lelki többletet adó lelkigyakorlattal és egy szép ünnepi szentmisével telt el az első kántortalálkozó, melyet a közeljövőben is folytatunk. Köszönetet mondunk az előadóknak a remek előadásokért, köszönet a szíves szolgálatát a helyi Karitász vezetőjének, a segítőinknek, valamint a helyi kántoroknak, Pál Tamásnak és Mucsi Lászlónak, továbbá minden hívőnek, akik a jelenlétükkel emelték az ünnep fényét. Isten áldjon minden kántori szolgálatot végzőt!