Kárpátaljára is átmennek a Karitász munkatársai

karitász ukrajnai

A Szent István Rádióban a Katolikus Karitász munkatársai rendszeresen beszámolnak arról, hogy mi a helyzet a magyar-ukrán határon, miután tömegek menekülnek Ukrajnából azután, hogy Oroszországgal háború kezdődött. Március 8-án, kedden délelőtt Besze Erika, a Katolikus Karitász sajtóreferense részletezte az aktuális állapotokat.

Az összefoglalóból kiderült, hogy az előző napok csökkenése után, már ismét egyre többen érkeznek. Arra számítanak, hogy a hírekben közölt tűzszünetnek megfelelően létrejövő humanitárius folyosók megnyitása majd újabb hullámot indít el.

„Elindult Kárpátaljára egy nagyobb, hárommillió forintos értékű tartósélelmiszer-szállítmányunk Kecskés László, az orvosmisszió projekt koordinátora vezetésével” – számolt be a Karitász sajtóreferense. „Végig látogatnak 8-9 olyan ukrán települést, ahol magyar ajkú lakosság él, egészen fölmennek a legkisebb szórványi Kőrösmezőig, és onnan visszafordulva érintenek minden települést, és juttatnak el egyedileg számukra összeállított csomagot, amit az előző látogatásunk alapján másfél hete felemértünk, hogy mire lenne leginkább szükségük” – részletezte Besze Erika.

 

Debnár Ádám