"2024. február 28-án rendezték a Katekéták napját Budapesten. Az idei nekem azért volt rendkívüli, mert nem csak az egri, hanem minden egyházmegye hitoktatói, papjai vehettek részt rajta. Tőlünk kilencen utazhattunk az eseményre. A helyszín a D50-es Hotel és Rendezvényközpont volt a VII. kerületben. Már az elnevezés sem hétköznapi. KATEKÉTA-katékheó (görög szó) jelentése: hírül adni, tanítani. Talán egyszer a köztudatban a hitoktató elnevezést is felváltja majd. Hiszen a hitet nem oktatjuk, hanem elvisszük minden embertestvérünkhöz Jézus örömhírét, üzenetét. Ez a mi küldetésünk.
De ehhez nekünk is tankolnunk, töltődnünk kell. Egy ilyen szakmai nap alkalmával, ahol találkozhattunk munkatársainkkal, sokat tanulhattunk egymástól. Az eseményt Dr. Udvardy György érsek úr nyitotta meg, felszítva érdeklődésünket. Délelőtt két előadást hallottunk arról, hogy a Katekéta az egyház élő tanúja. Ebbe a bárkába körülbelül most 150-en ültünk és mélyre eveztünk. Hallottunk az Egyház evangelizáló küldetéséről, mely sürgető Krisztus szerint. Megtudtuk, mi a missziós feladatunk a „kilépő egyházban”.
„Kilépő” - vagyis az egyházunknak ki kell lépni a megszokott keretekből, ahhoz, hogy elvigye Krisztus üzenetét. és a társadalmi, gazdasági változásokra ennek megfelelő, adekvát válaszokat adjon.
A katekéták tanúságtevése valódi örömként világította be szívünket, ahol megtudtuk, hogyan válhatunk egy kis gyermek szemében „angyallá”.
Egy remek ebéd után műhelymunkák során megoszthattuk egymással örömeinket, nehézségeinket. Itt rájöttünk, mindenki hasonló méretű evezőkkel hajtja magát. A sok téma közül kis ízelítő: kínos kérdések a hittanórán; mentális jólétünk; egyházkép formálása; tanúságtétel szerepe; a katekéta, mint az Egyház imádságos embere.
Hálás szívvel gondolunk minden pillanatra, mellyel az Úr ezen a napon megajándékozott minket, mert néha nekünk is jó egy nagyobb méretű cipőben kipróbálni lépteinket. Fogjuk hát a Szentlélek fuvallatát vitorláinkba!"
- beküldörr hír: Morvayné Szegedi Krisztina, rózsaszentmártoni katekéta -
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események