Katolikus óvoda épül Jászárokszálláson

10

Letették az újonnan épülő katolikus óvoda alapkövét Jászárokszálláson. Az ünnepi eseményt megelőzően hálaadó szentmisét tartottak a helyi Szentháromság templomban.

02

Szentbeszédében Kiss Csaba emlékeztetett a helyiek már régóta szeretnék ezt az óvodát, hiszen a jövőt az iskolával, óvodával, kápolnával, imádsággal, hittel, kultúrával lehet építeni.

A plébános rámutatott, felmerül mindenkiben a kérdés, milyen lesz ez az óvoda, kik lesznek majd benne, kik fognak nevelni, tanítani. De ami igazán lényeges az mégiscsak a hit saját életünkben való megélése és annak továbbadása – fogalmazott.  A szentmise végén megáldották a szent családot ábrázoló szobrot, amelyet később, a megépült óvodában helyeznek majd el.

03

A szertartást követően az ünneplők az épülő óvoda helyszínére vonultak, ahol már jól láthatók az alapozás megkezdett munkálatai.

Gergely Zoltán polgármester beszédében elmondta, infrastrukturális fejlesztéseket fognak végezni az utcában, hogy az óvoda jól működhessen, beleértve a megfelelő számú parkolóhely biztosítását is. A városvezető kiemelte továbbá, az épülő intézmény jelentős terheket fog levenni a meglévő két önkormányzati óvodáról. Rámutatott: a szülők hálásak lehetnek az egyháznak azért, és hálásak is vagyunk mindnyájan azért, hogy Árokszálláson megvalósul ez az óvoda, mert olyan távlatokat nyit a többi óvoda előtt is, hogy a fölzárkóztatásban, különböző szolgáltatásokban régi álmunk az, hogy idegen nyelvet tanítsunk az óvodákban, hogy készítsük fel az iskolára.

11

Pócs János országgyűlési képviselő beszédében úgy fogalmazott, az egyházi fenntartású óvoda attól több, hogy a gyermekek lelkében a hit magját is elvetik. Ez pedig azért fontos, mert a mai világban hajlamosak vagyunk azt hinni, csak annak van értéke, ami látható, megvehető. Erős hittel a szívükben szebb, sikeresebb életet fognak élni ezek a gyermekek – mondta Pócs János.

12

A négycsoportos óvoda 850 millió forintból épül föl, a magyar kormány támogatásával.

Federics Róbert