Katyn-i áldozatokra emlékeztek

 Már hagyomány, hogy minden esztendő áprilisában megemlékezést tartanak a Miskolc Megyei jogú Város Lengyel Önkormányzata szervezésében a Katyn-i áldozatok emlékére. Sztálin utasítására a második világháborúban lengyel hadifoglyok ezreit végezték ki Szmolenszk környékén, akiket tömegsírba temettek. A tragikus sorsú áldozatok pontos számát a mai napig nem lehet tudni, közel 15-22 ezer közé tehető az áldozatok száma. A Katyn-i erdőben 1943 április 13-án találták meg az első sírhelyeket, amelyek több ezer holttestet rejtettek. A miskolci Minorita templomban ez év április 10-én a Katyn-i áldozatokra emlékezve szentmisét mutatott be Artur Prenkiewicz OFM Conv (házfőnök) lengyel származású minorita szerzetes, aki szentbeszédében megemlékezett a szomorú eseményről.

A szentmisét követően a minorita rendház falán elhelyezett emléktábla előtt folytatódott az emlékezés. A kegyelet koszorúit Miskolc Város Önkormányzata nevében Papp Ferenc városi kulturális főreferens, valamint a Miskolci Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat képviselői helyezték el. 

 

                                                                                                                     Fojtán László