Nevetéstől és jókedvtől hangosan vette kezdetét az Egri Főegyházmegye által szervezett ifjúsági vezetőképző első alkalma a Sarudi Genezáret Lelkigyakorlatos Házban október 7-8-án, Szőke Gábor Ózd-Bolyok plébánosa vezetésével. Az egyházmegye minden részéből, több mint 30 fiatal gyűlt össze, hogy együtt tanuljanak meg játszani. Ez a sarudi hétvége az első állomása az egy éves képzésnek, melyben fiatalok felkészülnek az ifjúsági csoportok vezetésére. A képzés célja, hogy a résztvevő fiatalok a képzés után, visszatérve közösségükbe, plébániájukra képesek legyenek ifjúsági csoport létrehozására és vezetésére. Mindezt természetesen a helyi plébánossal és katekétákkal együttműködve. Az képzés során a fiatalok megtanulják a csoportvezetés szabályait, megtanulják hitünk alapjait, bepillantást nyernek a Szent István Rádió és Televízió életébe. Továbbá foglalkoznak a média különböző elemeivel elméletben és gyakorlatban is. Megismerkednek a cserkészettel, vagy akár az egyházunk felépítésével is. A 10 bentlakásos hétvége után az Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlaton kiscsoportvezetőként alkalmazhatják a megtanultakat. Imáikat kérjük fiataljainkért és a képzés sikeréért.
beküldött hír
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események