Pünkösdvasárnap az egri Bazilikában Ternyák Csaba érsek mutatott be ünnepi szentmisét, amelyben kiszolgáltatta a bérmálás szentségét. Csizmadia István, a Bazilika plébánosa mutatta be a főpásztornak a fiatalokat, akik felkészültek a bérmálás szentségének a fogadására.
Az érsek szentbeszédében az apostolok és a mai kor embere közötti párhuzamról beszélt. Pünkösdkor az apostolok megtapasztalták, hogy minden megváltozott körülöttük és bennük is. A pünkösdi Lélek elvezette őket egy olyan élményre, amikor megértették, hogy mi történt velük az előző három év során, amikor Jézus mellett jártak, tanultak, látták a csodáit és hallgatták szavait. Az apostolok is nagyon emberien élték az életüket, értetlenkedtek, lelkesedtek, elkeseredtek, egymással versengtek. De amikor megkapták az igazság Lelkét, akkor elkezdték megérteni Jézust, az Ő tanítását, és nagy változás történt bennük. Ez a nagy változás az volt, amiről már Ezékiel próféta évszázadokkal korábban jövendölt. Azt jövendölte, hogy „elveszem a kőszívet a testetekből, és hússzívet adok nektek”, mintha egy szívátültetés lenne.Jézus megváltoztatta az apostolok szívét.
Majd a főpásztor a fiatalokhoz szólva elmondta: a bérmálás után, azért fogunk imádkozni, hogy a Lélek alakítsa át a hívek szívét, úgy, amint Pünkösdkor az apostolokét is átalakította. De nem kell félni, nincs szó konkrét szívátültetésről. Arról van szó, hogy a szívünket ez a Lélek át akarja alakítani. Ha mi együttműködünk vele, ha mi megnyitjuk szívünket az Ő ajándékai előtt, akkor csodákat tapasztalhatunk meg körülöttünk is, de elsősorban önmagunkban. Aki átadja magát Krisztusnak, az állandó csodákat élhet meg, az felfedezi életében a véletleneken keresztül az Isten ujját. És rájöhetünk arra, hogy a véletlen az valójában Isten művészneve.
Isten gondoskodik arról, hogy életünket telerakja olyan helyzetekkel, amelyek fölött, ha elmélkedünk, akkor rádöbbenhetünk arra, hogy Isten itt is halk, szelíd módon megszólított és hívott bennünket, és ha elszalasztunk egy-egy alkalmakat, akkor jönnek újabbak, mert az Isten mindannyiunk életében elhelyez ilyen üzeneteket. A pünkösd ünnepe, az valójában Jézus Krisztust jelenvalóvá teszi mindannyiunk előtt. Krisztus a Szentlélek erejével mindannyiunk kortársa lesz – emelte ki Ternyák érsek. Így volt már ez a múlt századokban is, kortársa lett az előttünk járó nemzedékeknek. Kortársunk lett a Lélekben nekünk is, és az utánunk következő generációkban, nemzedékekben is a Szentlélek az, aki állandóan jelenvalóvá teszi Krisztust. A mi feladatunk az, hogy láthatóvá tegyük Krisztust a saját nemzedékünkben.
Majd a bérmálkozókhoz szólva az érsek kiemelte: Tegyétek láthatóvá saját életeteken keresztül Krisztust a barátaitok előtt, próbáljátok meg egyre többször úgy reagálni, ahogy Krisztus tenné! Bizonyos élethelyzetekben az ember spontán, ösztönös módon reagál, de kezdjünk el gondolkodni azon, hogy Krisztus mit tenne a helyemben. Hogy válaszolna? Hogyan viselkedne? Ha tudatosan így élünk, akkor tanúságot teszünk Jézus Krisztusról, és akkor egyre inkább nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy rajtunk keresztül lesz jelen Krisztus, és nem a múlt ködébe vész, nem egy kétezer évvel ezelőtti történet, hanem nagyon is friss, nagyon is üde, mert a Lélek bennünk is ott működik, és meghív arra, hogy konkrét élethelyzetekben mi tegyük láthatóvá Krisztust. Rajtunk keresztül akar ma megmutatkozni. Így lesz a Szentlélek a mi kortársunkká. Nem véletlenül mondjuk azt, hogy a mai ünnep az egyház születésnapja. Bennünk és általunk itt ma új Pünkösd valósul meg, újra létrejön az egyház. És ez az egyház, ez mindig ugyanaz.
Örömmel tölt el bennünket, hogy Krisztus a Lelke által itt van közöttünk, és itt van egészen sajátos módon, különleges módon a szentségekben. Itt van a keresztségben, a bűnbánat szentségben, a bérmálásban, az Eucharisztiában. A szentségekben fedezzük fel Krisztus örömteli ígéretét: „Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig.” –zárta pünkösdvasárnapi homíliáját az egri érsek.
Ez követően a főpásztor egyenként a bérmálkozók homlokára a krizmával rárajzolta a kereszt jelét, mely örök jel az ember lelkén, s a fiatalok a felnőtt hit kapuját átlépve a Szentlélek ajándékaiban részesedve tehetnek tanúságot Krisztusról.
Domán Vivien
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események