Szentmisét mutatott be az Egri Főegyházmegye elhunyt papjaiért Ternyák Csaba egri érsek 2020. november másodikán este az egri bazilikában

Halottak napján minden halottért, saját halottainkért imádkozunk, ezen az estén pedig különösen elődeimért, akik itt nyugszanak a bazilika kriptájában és elhunyt paptestvéreimért ajánlom fel a szentmisét – mondta el a szertartás elején a főpásztor.

Szentbeszédében az egri érsek úgy fogalmazott, ez a nap egy kicsit szomorú, a neve is a halálra emlékeztet bennünket: Halottak napja. Szomorúsággal telik meg szívünk , ha azokra gondolunk, akiket elveszítettünk. Az első magatartás mindig a szomorúság, a fájdalom. Amikor Jézus az evangéliumban arra figyelmezteti övéit, hogy „ne nyugtalankodjék a szívetek”, azért mondja, mert az ő szíve is nyugtalan volt, saját magának is mondta ezt a bíztatást, tudatosítva, hogy „a Mennyei Atya szeret, azért küldött, hogy megváltsd az egész emberiséget, s ennek a megváltásnak ez az útja”. Jézus tudta, hogy milyen út vár rá, ezért az ő szíve is nyugtalan volt.

Az utolsó vacsorán történtek után egy órával az Olajfák hegyén lelke tusakodott, szenvedett, tele volt félelemmel, aggodalommal, hiszen teljesen ember is volt. Az ő embersége, miként a miénk is, visszahőkölt a haláltól. Ezért tölt el bennünket szomorúsággal ez a nap. A bennünket körülvevő hírek, melyek arról szólnak, hogy a járvány növekszik, még csak fokozzák ezt. Ugyanakkor eszünkbe jutnak azok a bátorító szavak, melyeket rendszeresen imádkozunk.

A halál kényszere megszomorít, de az ígért örök élet boldoggá tesz bennünket, s innentől le tudjuk győzni a kísértést, amely minden emberre rátör: a halálfélelem kísértését. Hálával telik meg a szívünk, mert az Isten megadta a hit ajándékát, ebben tudunk eljutni oda, hogy a boldog feltámadás reménye számunkra igazi éltető, szívmelengető, valóságos üzenet. Nem mese, nem vigasztalás csupán, hanem maga a valóság. Jézus Krisztus feltámadása erről árulkodik nekünk, s eszünkbe jutnak a feltámadásáról szóló történetek.  A hit tud átsegíteni a legnehezebb időszakokon, amikor a remény már kialudna szívünkben. A hit igazi erőforrás és hálával telik szívünk, de szomorúan gondolunk azokra, akik nem kapták meg, vagy elveszítették a hit ajándékát. Imádkozunk azért, hogy bőven jusson nekik a lelki kincsekből.

Szent Pál apostol azt mondja, új lelket kaptunk, Isten lelke vezérel bennünket, s ezért megkaptuk a fogadott fiúság lelkét, melyben Krisztus testvérei, társ-örökösei vagyunk. Ebben a boldog tudatban tudjuk Istent Atyánknak szólítani, miként a gyermek szólítja apját. A félelem a fogadott fiúság lelkével kiűzhető a szívünkből, újra és újra.

Jézus arra bíztat, hogy higgyünk Istenben és benne is, mert helyet készített nekünk, s azoknak, akik számunkra fontosak: elhunyt családtagjainknak, szeretteinknek, akikért ma is imádkozunk. Ez örömmel és vigasztalással tölt el bennünket, Krisztus számunkra a boldog feltámadás reménye, mert ő már átment előttünk azon az ajtón, mely az örök élethez vezet. Szent Pál azon elmélkedik, hogy nem csak bennünket, Isten fiait hívott meg új életre, hanem valamiképpen az egész világot meghívta egy új teremtésre. A múlandó természeten látjuk, hogy pusztulás vesz körül bennünket, de ez a pusztulás nem végérvényes, mert reményünk van, Isten fiainak dicsőséges szabadságában. Szent János látomásaiban az egész világ megújulását mutatja be.

Új lelket kaptunk, s ezt ápoljuk és tápláljuk magunkban, mert Krisztusban született új teremtmények vagyunk. A keresztségben ez megvalósult, de akkor teljesedik ki, amikor átmegyünk a halálból az életbe.

Bérczessy András

kép: Gergely Gábor