Elhurcolt minoritákra emlékeztek Miskolcon
Már 13. alkalommal emlékezett meg június 8-án a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének miskolci csoportja azokról a minorita szerzetesekről, akiket 67 éve, június 17-én éjjel kényszerlakhelyre szállítottak el rendházukból az ávósok. A minorita rendház falán elhelyezett emléktáblán olvasható a nevük azoknak a szerzetes papoknak, testvéreknek és tanulóknak, akik a kitelepítés áldozatai voltak.
Az idei megemlékezésen Mikolai Vince főesperes, diósgyőri plébános, a KÉSZ miskolci csoportjának egyházi elnöke köszöntötte a résztvevőket és P. Szabó Ferenc jezsuita atyát, a Vatikáni Rádió magyar adásának volt főszerkesztőjét, akit felkértek az ünnepi, megemlékező beszédre.
– Itt egy öregember szól hozzátok, 86 múltam. Most emlékezem – kezdte beszédét P. Szabó. – Átéltem a kommunista vallásüldözést, átéltem az ’56-os forradalmat. Zugjezsuita voltam, aztán külföldre kerültem, Belgiumban tanultam, Párizsban doktoráltam. Aztán Rómába kerültem, ott voltam 25 évig, a Vatikáni Rádióban mikrofonba, a levegőbe beszéltem, de azért a kommunista időkben is hazajöttem az éter hullámain. 1992-ben jöttem végleg haza. Tanítottam, folyóiratot szerkesztettem.
Mikor vége lett a háborúnak, pár év múlva átvették a hatalmat a kommunisták, és az egyházüldözés hozzátartozott ehhez a rendszerhez. Azt mondták, a vallás ópium a népnek, ki kell irtani. Azt tudták, hogy rögtön nem lehet megszüntetni, hát elkezdték nyirbálni az egyházat. Először a katolikus iskolákat államosították, aztán a szerzetesrendeket szórták szét. Először 1950. június derekán történtek az elhurcolások, egy éjjel. A jezsuitákat Pécsről, Miskolcról a minoritákat vitték el, de ez folytatódott később is. Volt ugyan utána egyezség, mely alapján három férfi szerzetesrendnek és egy női rendnek meghagyták az iskoláikat, a bencéseknek, piaristáknak és ferenceseknek, illetve az iskolanővéreknek. Ezek minden évben felvehettek két-két novíciust, novíciát, de a többi rendet szétszórták.
Megkaptam a minoriták neveit, akiket innen elhurcoltak. Dr. Péchy Alán tartományfőnököt, korábbi főgimnáziumi igazgatót, kiváló biológia-földrajzszakos tanárt. P. Szendrey Bonaventúrát, ének- és zenetanár zeneszerzőt, kiváló karvezetőt, aki akkor a házfőnök volt. Azon az éjszakán, amikor a többieket elhurcolták, nem tartózkodott Miskolcon, de utána csatlakozott a rendtársaihoz. P. Beck Pál hittanárt, a környékbeli gimnáziumok, iskolák hitoktatóját, Moksó Gilbert teológust, Polonkai Arnold novíciust, Mézinger Ferenc novíciust és volt orgonista, kántor, sekrestyés is, akiket éjjel felpakoltak a teherautóra. Egy ideig internálótáborban voltak, de sikerült a jezsuita provinciálisnak, aki egy ideig szabadlábon volt, elintézni a hatóságokkal, és a püspöki kar is közbelépett, hogy szétoszlassák ezeket a táborokat, és a szerzetespapokat elhelyezték plébániákon. Volt, aki kántor lett, vagy sekrestyés, tehát kezdetben nem működhettek, mint papok. De aztán jöttek a letartóztatások, elsősorban azokat fogták le, akik fiatalokkal foglalkoztak.
Most a szentmisében majd imádkozunk az üldözöttekért, hiszen az arab országokban, a Közel-Keleten, Egyiptomban most is csak azért, mert Krisztus-hívő keresztények, gyilkolják őket. Ahogy Ferenc pápa mondta, már folytonos az egyházüldözés. Rájuk gondoljunk és azokra, akik meghaltak. Most a rendtársaimra is gondolok, akik kikerültek a börtönből, de olyan tanúságtétel hangzott el tőlük, szinte isteni kegyelemnek tartották, hogy Krisztusért szenvedtek a börtönben. Titokban miséztek, vécépapírra írták a miseszövegeket, én is láttam egy ilyen „Misszálét”. Imádkozzunk az üldözöttekért és azért, hogy a hatalmasok politikája valamiképp megváltozzon.
– Köszönjük Ferenc atyának ezt a történelmi léptékű megemlékezését – mondta Mikolai Vince KÉSZ-elnök az ünnepi beszéd után – és most következzék a koszorúzás. Alatta a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium kamarakórusa énekel.
Az emléktáblánál a Minorita Rend Árpád-házi Szent Erzsébet Rendtartományának tagjai, a Ferences Világi Rend képviselői és a KÉSZ miskolci csoportjának tagjai koszorúztak. Az ünnepség után következett a szentmise, amit szintén P. Szabó Ferenc jezsuita atya mutatott be Mikolai Vince atya koncelebrálásával.
Szöveg: Gróf Lajos Fotók: Fojtán László
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események