Különleges  lelki-szakmai nap a szerkesztőségben

IMG_3310

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén tartotta a Szent István Rádió és Televízió havi lelki-szakmai programját, melyet ezúttal összekötöttek a Szent Imre Katolikus Iskolarádiós Hálózat képzésével, így az ifjú és a hivatásos rádiósok együtt vettek részt az ünnepi szentmisén.

IMG_6127

A meghívott vendég, Kormos Csaba atya szentbeszédében sok más gondolat mellett Jézushoz és Máriához fűződő kapcsolat jelentőségéről mondott tanítást.

IMG_3324

Több mint hatvan fiatal vett részt a programon, ahol a szakmai tudnivalók mellet játékos feladatokra is jutott idő.

IMG_6137

Lehetőség nyílt arra is, hogy egymással ismerkedjenek az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő intézmények diákjai és mentortanárai.

IMG_3315

Szent István Rádió és Televízió munkatársai körében egy születésnapos köszöntésre is jó alkalom volt a közös program.

 

A Szent Imre Katolikus Iskolarádiós Hálózat 2017-ben jött létre, jelenleg 15 intézmény kapcsolódik be a közös munkába, s készít műsorokat, melyek vasárnaponként délután Hangoló címmel kerülnek adásba a Szent István Rádióban.