Hétfőn reggel a Jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Óvoda, Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnáziumban a már újra hallható Lelki percekkel indult a hetünk. Muhariné Mészáros Katalin igazgatóhelyettes asszony Szent Máté apostol ünnepe köré foglalta gondolatait:Máté – vagy eredeti nevén Lévi – az emberek által megvetett munkát végzett: vámos volt. Vagyis az emberek azt látták, hogy egész nap a vámszedő asztal mellett ül, és a bevételből esetleg a saját zsebébe is vándorol olykor egy kevés összeg. Ebből a helyzetből hívta meg őt Jézus a tanítványai közé. Léviből, a vámszedőből (a bűnösnek tartott emberből) lett Máté a 12 apostol egyike és az egyik evangélista, Krisztus tanításának elkötelezett hirdetője. Sajátos helyzetét mutatja az alábbi részlet az evangéliumból: „Amikor Jézus továbbment, látott egy Máté nevű embert, aki ott ült a vámnál. Szólt neki: Kövess engem! Az fölkelt, és nyomába szegődött. Jézus tudatosan vállalta a közösséget a vámosokkal és bűnösökkel, hisz maga mondta, hogy a betegeknek van szükségük az orvosra. Az Úr a kegyelem szemszögéből látta és hívta meg Mátét, és hozzánk is kegyelmével fordul. Nem nézi, bűnösök vagyunk-e, hív, esélyt ad arra, hogy egy asztalhoz üljünk vele, hogy a barátai legyünk. Ha mi készek vagyunk otthagyni „vámszedő asztalainkat”, és követni Jézust, akkor ő is kész minket a barátaivá, munkatársaivá fogadni. Mindannyian meghívást kapunk a királyi lakomára, vagyis Isten Országába. Ehhez csak annyit kell tennünk, hogy bátran elhajítjuk régi rossz szokásainkat, hibáinkat, bűneinket- és felöltjük a hit új ruháját, amit személyesen a király, vagyis Isten Fia, Jézus Krisztus ad nekünk. Halljuk meg Jézus hívását, kövessük őt, legyünk a barátai, bízzuk rá magunkat az Isten kegyelmére! Ez legyen a heti feladatunk, amit aztán mindig tökéletesíthetünk! – zárta gondolatait az igazgatóhelyettes asszony.
Kelemen Csilla
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események