Ma kezdődik az idén 40 éves Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlat

szalóóóókkkk

Július 14-én, csütörtökön kezdődik és ismét személyes találkozások helyszíne lehet a már 40 esztendeje, 1982 óta megrendezett Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlat. A részvevőknek a 40 évért való hálaadáson túl az is örömre ad okot, hogy a lelkigyakorlat vezetője, Kerényi Lajos piarista atya kettős jubileumot ünnepel idén: 95. születésnapját és 70 éves papi szolgálatát.

A részletes programtev az következő linkre kattintva letölthető: Szalók_2022_programterv 

Július 14. és 17. között a szentmisék és lelki programok mellett ezúttal is lesznek kiscsoportos beszélgetések, műhelyek, tanúságtételek és koncertek. A jelenlévők többek közt találkozhatnak majd Ternyák Csaba egri érsekkel, Marton Zsolt váci megyéspüspökkel, Böjte Csabával, Roska Péter atyával, Fodor Rékával – Afrékával – és férjével, Greguss Sándorral is, valamint több lelkiségi mozgalom és szerzetesrend képviselőjével. A könnyedebb programok között lesz laser show, fellép László Attila, valamint táncházat tart az Esztenás zenekar.

kármel

A találkozó zárómiséje július 17-én 11.30 órakor kezdődik, s idén egybeesik az egerszalóki kegytemplom Kármelhegyi Boldogasszony-búcsújával. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Kerényi Lajos atya lesz, akit ugyancsak ezen az alkalmon köszöntenek 95. születésnapja és pappá szentelése 70. évfordulója alkalmából is.

 

Az alábbiakban Kerényi Lajos meghívóját, az úgynevezett Szalóki levelet olvashatják:

 

EGERSZALÓKI LEVÉL 2022

Idei témánk: A hivatások – papi, szerzetesi, családos, szakmai…

Mottó: „Itt vagyok, engem küldj” (Iz 6,8)

Hová küldesz, Uram?

Az emberek közé. Keresztény vagy, vedd észre, hogy milyen sok minden hiányzik a világból! Kilopták az ALKOTÓT. A nietzschei gondolatok nagy teret nyertek: „Megöltük az Öregistent. Új isten áll a helyére és az ÉN vagyok.” Ez az übermenschi gondolat, mely hibásán azt hirdeti, hogy Isten nélkül, papok és urak nélkül „szeptember májussá szépül”.

Keresztény fiatal! A helyeden vagy? Tudod mi lett és lesz ennek az eredménye? A féktelen szabadosság, aminek akadálya az Isten és a parancsolatok.

És íme: tömegesen jönnek az értelmetlen és reménytelen életük miatt öngyilkosságot kísérlők, a depresszióssá vagy kényszerképzetessé válók. Megjelennek a pénznek és hatalomvágynak, a háborúknak milliárd és milliárd elhervadt virágai, az ösztönöktől való függés keserű áldozatai.

Egy nagylány, aki évekkel ezelőtt tanítványom volt, öngyilkosságot kísérelt meg, de megmentették. Kérdésemre, miért tette ezt, így válaszolt: szabadelvű barátok közé keveredtem. Közöttük rabja lettem az alkoholnak, a drognak és a szex minden csábításának. Egyszer csak megundorodtam magamtól. Nem tudok felnézni magamra. Nem akarok élni. Mondogatták: ne törődj Istennel, papokkal, szülőkkel. Szabadítsd fel magad. Tarts velünk. Becsaptak…

Nos, keresztény fiatalok, akik válaszoltok az Úr hívására, ugye sejtitek, hogy hová kell mennetek és mi a feladatotok?

Nyáron jöjjetek el Egerszalókra! Négy napon keresztül felkészülünk arra, hogy okosan, lelkesen hogyan helyezzük vissza sokszor vergődő fiatal szívetekbe a Jóistent. A küldetésünk, Mécs László után szabadon: vadócba rózsát oltani, hogy egyre szebb legyen a Föld!