Magyar emlékek római temploma

01

Magyar emlékek római temploma címmel nyílt kiállítás október 16-án, a római Santo Stefano Rotondó templomot ábrázoló metszetekből az Egri Érseki Palota Turisztikai és Látogatóközpontban. A templom számos magyar vonatkozást hordoz. Található benne például Szent István királynak szentelt kápolna, de ez volt Mindszenty József bíboros címtemploma is.

04

A  tárlat ünnepélyes megnyitóján Ternyák Csaba egri érsek elmondta, különleges öröm számára, hogy Rómába vezeti ez a kiállítás, hiszen volt idő, amikor ott együtt szolgált az eseményen résztvevő Csorba László történésszel, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatójával, és a tárlat anyagait éveken át összegyűjtő Németh László prelátussal, a közös barátságunk is ott mélyült el. Visszaemlékezésében a főpásztor úgy fogalmazott, Németh Lászlót már akkor jellemezte a művészetekhez és kifejezetten a Santo Stefano Rotondo templomhoz való vonzódás.

06

Ez egy fontos történelmi emlékhely, amelyik régóta a magyarok a figyelmének a középpontjában van. Itt van eltemetve egy olyan kiválóság, mint a Lászai János, aki az első magyar gyóntató volt, és akinek a sírfelirata fantasztikus dolgokra tanít bennünket: „Vándor, ki látod, hogy római sír fedi azt, aki a hideg Dunánál született, nem fogsz csodálkozni, ha elgondolod, hogy Róma volt s marad mindannyiunk közös hazája.” Ez a sírfelirat egy csodálatos tanúságtétel arra, hogy mit is jelent római katolikusnak lenni, mit is jelent a római egyházhoz fűződni, mit is jelent Rómába zarándokolni, akár a szentév során, akár más alkalmakkor – hangsúlyozta Ternyák Csaba.

07

Csorba László történész úgy fogalmazott, a Santo Stefano Rotondóról nem tud érzelem nélkül beszélni. Mint elmondta, a híres épületeknek és tárgyaknak azért adnak gyakran személynevet, mert emberi viszonylatokat hordoznak, mintegy átlelkesítve azokat. Hámori József miniszter 1998 decemberében vállalta, hogy hozzájárulunk a templomban lévő magyar kápolna restaurálásához. Kiderült, hogy az ókori római korú templompadló ott van még. Másfél ezer év alatt millió minden eltűnt, de a magyar kápolna mélyén ott megmaradt az egykori római kori padló, amit rekonstruáltak gyönyörűen, és az egész templom sok-sok részletében megújult, és ebben részt venni, együtt lenni, ez az én Róma élményemnek az egyik legfontosabb motívuma – emlékezett vissza a történész.

08

A tárlat tárgyait hosszú évek alatt összegyűjtő Németh László elmondta, amikor Rómába került a Pápai Magyar Intézet rektorának, egy metszetgyűjtő barátja javasolta, hogy ő is kezdjen el valamit gyűjteni. Így esett a választása Rotondóra. Egyre több boltot megismert, sok-sok városban is járt ahol szintén fölkereste a metszet boltokat, később az internet további lehetőségeket jelentett. 22 év alatt körülbelül 150 metszetet gyűjtött össze a templomról.

09

Németh László később egy könyv formájában is megjelentette az általa gyűjtött Santo Stefano Rotondo ábrázolásokat. A tárlaton látható alkotások az 1500-as és a 2000-res évek között készültek. A kiállítás 2026. február 28-áig tekinthető meg.

 

Federics Róbert