A szentmisén koncelebráltak Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, a hivatásgondozó bizottság püspök elnöke; Böcskei László nagyváradi megyéspüspök, Szocska A. Ábel nyíregyházi görögkatolikus megyéspüspök és Német László nagybecskereki megyéspüspök, aki a Nemzetközi Ministránsszövetség püspök elnöke, továbbá mintegy ötven pap, akik elkísérték a ministránsokat a zarándoklatra.
A liturgia elején Német László püspök köszöntötte a ministránsokat. A zarándoklaton közel kétezer magyar anyanyelvű fiatal van jelen Rómában.
Ternyák Csaba homíliájában egyrészt arról szólt, hogy e két nap szentjei, Loyolai Szent Ignác és Liguori Szent Alfonz a múlt szentjei, akiknek példája azonban erősít minket. „Nekünk pedig az a feladatunk, hogy a jövő szentjei legyünk” – hangsúlyozta az egri érsek. Felelevenítette saját hivatásának történetét, amelyben fontos szerepet játszott a ministrálás. A szentmise végén feltette a kérdést, kiben merült már fel, hogy egyházi szolgálatba szeretne lépni.
Az áldozás után Fábri Kornél szólt a fiatalokhoz a közelgő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról.
A magyar ministránsok arra is kaptak lehetőséget a zarándoklat során, hogy a magukkal hozott imakártyákat átadják más nemzetek ministránsainak.
Szöveg: Fülöp Ákos
Fotó: Wikipédia, Facebook
Magyar Kurír
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események