Másfél évtizede a főegyházmegye élén

TCs beiktatás jóóó

15 évvel ezelőtt, 2007 június 9-én iktatták hivatalába Ternyák Csaba egri érseket.

A TV Eger felvételén a teljes szertartás látható: https://www.youtube.com/watch?v=Hv53VmcYkCM&t=179s

A sajtó ekkor így számolt be az eseményről:

„Az egri bazilikában június 9-én, szombaton délelőtt ünnepi szertartás keretében foglalta el érseki székét Ternyák Csaba érsek, az Egri Főegyházmegye új főpásztora. A szertartáson vatikáni küldöttség is képviseltette magát, jelen volt többek között Cláudio Hummes bíboros, a Papi Kongregáció prefektusa és a Kongregáció több tagja is. Jelen voltak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai, határon túli magyar püspökök, valamint a közélet számos képviselője.

A délelőtt fél 11-kor kezdődő szertartás kezdetén Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius felolvasta a Szentatya üdvözletét és a kinevezési bullát, amelyet magyarul Ficzek László kanonok, érseki irodaigazgató ismertetett a papság és a hívek közössége előtt. Ezután következett Seregély István érsek beszéde, majd a nyugalomba vonult egri érsek átadta a pásztorbotot utódának. Seregély István köszönetet mondott mindenekelőtt Istennek, valamint munkatársainak és a híveknek, hogy az elmúlt húsz évi szolgálatban mellette álltak. Mint mondta, „változatos korban és változatos körülmények között” teljesítette szolgálatát.

A '90-es évek kezdetén még 40 évre becsülte azt az időt – fogalmazott –, amely a magyar egyház teljes újjászületéséhez szükséges. Most azonban úgy érzi, hogy ehhez még több időre van szükség. Seregély érsek ehhez a munkához kívánt erőt utódának, és arra kérte az Egri Főegyházmegye 81. püspökét és 13. érsekét, hogy mindenekelőtt szeresse a főegyházmegye csaknem 650 templomához tartozó híveket, bízzon papjaiban és diakónusaiban. Kérte továbbá a hívek imáját az új érsekért, és saját magáért is.
Ezután a Püspöki Konferencia nevében Erdő Péter bíboros, a Főegyházmegye Érseki Káptalanja és Tanácsosi testülete nevében Mándy Zoltán pápai prelátus, a bazilika plébánosa, a papság nevében Csizmadia István, az Érseki Hittudományi Főiskola rektora, a hívek nevében pedig Löffler Erzsébet, az Érseki Gyűjteményi Központ igazgatója köszöntötte Ternyák Csaba érseket.
Az új érsek köszöntő szavaiban kiemelte: az evangéliumi szolgálatban megerősíti az a tudat, hogy nincs egyedül, közösségben van a Szentatyával, a püspökökkel, a papsággal és a hívekkel. „Örömmel és várakozással jöttem ebbe az egyházmegyébe, amelynek nevezetes múltja, virágzó jelene és ígéretes jövője van” – fogalmazott Ternyák Csaba, és hozzátette: a szeretetet szeretettel igyekszik viszonozni, és életét a Főegyházmegye szolgálatába állítja.”

(regi.katolikus.hu)

 

Az egyházmegye 81. főpásztora 1953. december 4-én született Fertőszentmiklóson. Teológiai tanulmányait a győri Egyházmegyei Szemináriumban, majd Budapesten a Központi Szemináriumban végezte, ahol a Hittudományi Akadémia hallgatójaként teológiai doktorátust (PhD) szerzett.

1979. június 21-én szentelték pappá Győrben. 1986-tól 1988-ig dogmatikai tanulmányokat végzett Rómában.

1988-tól 1992-ig a római, Pápai Magyar Intézet rektora.

1992-től 1997-ig a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára. 1992. december 24-én esztergomi segédpüspöki kinevezést kapott.

  1. január 6-án Szent II. János Pál pápa szentelte püspökké Rómában.
  2. december 11-én címzetes eminentianai érsekké és a Papi Kongregáció titkárává nevezték ki.


XVI. Benedek pápa 2007. március 15-én nevezte ki egri érsekké, beiktatása az egri Főszékesegyházban volt, 2007. június 9-én.

2010-től 2015-ig a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alelnöke.

ternyak_cimer

Jelmondata: „IPSI GLORIA IN SAECULA!” - „Dicsőség Neki mindörökké!”

kép: Balogh Ferenc