Mátrafüreden táboroztunk

"Mátrafüreden táboroztunk Idén a Jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Óvoda, Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium természetjáró sporttábora Mátrafüreden került megrendezésre 2020. július 20-26. között. 72 nagyboldogos diák táborozhatott az erdei táborban. Kuli Dorottya és Rohonczy Bernadett tanárnők, a tábor vezetői a következőképpen emlékeznek rá. „Iskolánk alsó és felső tagozatos diákjai vettek részt a táborban, akik szeretik a természetet és szeretnék megtapasztalni az erdei életet, közösségbe szerveződve. Idén elgyalogoltunk az Adrenalin Parkba, Sástóra, ahol a gyerekek boboztak, kipróbálták a vízi akadálypályát. Megismerhették a tábor környékét is rövidebb túrák alkalmával. Meglátogattuk az erdőben Máriácskát, ahol megpihentünk és imádkoztunk. Elsétáltunk a Rákóczi forráshoz és a Benevár romjainál is vetélkedtünk.

Mátrafüreden fociztak a fiúk, játszótereztek a kisebbek, tollasoztak és kipróbálták a szabadtéri edzést a nagyobbak. Fagyiztunk, palacsintáztunk. Fontos alapelvünk, hogy a természet megismerésével a gyerekek egészséges életmódra nevelése is megtörténjen. Egy közösségben egymás elfogadása is nagyon hangsúlyos szerepet kap, mindenki értékének a megtalálása, a kulturált szabadidő eltöltése. Táborunkban fontos a rendszeres testmozgás és természetesen a labdajátékok, sorversenyek, kézműves foglalkozások, amelyek a mindennapi hagyományos keretek között háttérbe szorulnak. Pólót batikoltunk, dekupázs technikával készítettünk mécsest, befőttes üvegre karkötőt fontunk, festettünk kavicsokat emléknek, készítettünk álomfogót. Idén sajnos az utolsó napi eső miatt a tábortűz elmaradt. A tábor programjaiban szakavatott pedagógusok segítették a gyerekeket. A szülők felajánlása és az iskolánk alapítványának a támogatása tette még gazdagabbá a résztvevő gyerekek tábori napjait. Köszönet és hála érte!” - írta Kelemen Csilla.

KE SZE CSÜ SZO VA
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
2021 Február
Előző
Következő